Suella Bravermant váratlanul eltávolították a belügyminiszteri pozíciójából, miután többen azt állítják, hogy heves tiltakozásra szította fel a szélsőjobboldali ellentüntetőket a hétvégi, nagyszabású palesztin párti tüntetés alkalmával.
Rishi Sunak elbocsátotta Bravermant, és kénytelen volt elrendelni a kabinet azonnali átalakítását. Braverman elbocsátását számos tory képviselő örömmel fogadta, akik szerint a miniszterelnöknek már akkor el kellett volna bocsátania Bravermant, amikor sokak felháborodására azzal vádolta meg a rendőrséget a múlt héten, hogy nem tesznek eleget a „gyűlöletkeltő” palesztin párti tüntetők ellen.
De ez a lépés a miniszterelnöktől most széles körű lázadást válthat ki Braverman támogatói körében, akik azt mondják, hogy ő lehetne Sunak úr utódja a párt élén. A tory vezetés szerint Sunak úr részéről az átszervezés azért van, hogy „megerősítse csapatát a kormány élén, hogy hosszú távú döntéseket hozhasson egy szebb jövő érdekében”.
Ms Braverman meglehetősen nagy felháborodást váltott ki, amikor azt állította, hogy a Fővárosi Rendőrség leállította a szélsőjobboldali tüntetéseket, de ugyanakkor lehetővé tette a „palesztinbarát tömegek” felvonulását. Vasárnap este ráadásul megerősítette álláspontját, amikor azt állította, hogy Nagy-Britannia utcáit „gyűlölet, erőszak és antiszemitizmus szennyezi be”.
Elbocsátása után Braverman azt mondta: „életem legnagyobb megtiszteltetése volt belügyminiszterként szolgálni”, és hozzátette: „Hamarosan lesz még mondanivalóm”. Sok tory parlamenti képviselő úgy vélte, hogy a radikális jobboldali politikus azért próbálta kirúgatni magát, hogy előmozdítsa vezetői ambícióit – miután számos provokatív megjegyzést tett a palesztin „gyűlöletmenetekről” és a hajléktalanságról, ami szerinte „egy választott életmód”.
David Campbell Bannerman, korábbi tory EP-képviselő szerint Ms Braverman eltávolítása „kamikaze” lépés lenne. Campbell Bannerman, a Konzervatív Demokratikus Szervezet elnöke a The Independentnek azt mondta: „Ha Sunak megszabadul Suellától, ő akár 54 bizalmatlansági levelet is benyújthat ellene.”
A Munkáspárt azzal vádolta Ms Bravermant, hogy „felkorbácsolta a megosztottságot”, és „a gyűlölet és a bizalmatlanság magvait vetette el”, ami csak erőszakhoz vezet. Sir Keir, a munkáspárt vezére azzal vádolta Ms Bravermant, hogy szégyent hoz a belügyminiszteri posztra, míg Yvette Cooper árnyék-belügyminiszter arra sürgette Sunak urat, hogy szabaduljon meg tőle méghozzá amilyen hamar csak lehet. Nos ez most meg is történt.
Ami pedig talán még ennél is nagyobb hír, David Cameron volt miniszterelnök visszatér a politika frontvonalába külügyminiszterként hét évvel azután, hogy lemondott miniszterelnöki tisztségéről a Brexit népszavazást követően. James Cleverlyt áthelyezték a külügyminiszteri posztról Suella Braverman helyére a belügyminiszteri pozícióba, és Mr. Cameron kapta meg az így megüresedett külügyminiszteri pozíciót – erősítette meg a Downing Street. Forrás