Hatalmas áradás egy angliai faluban: helikopterrel mentették az embereket

Két embert helikopterrel kellett biztonságos helyre vinni, és még többeket kellett saját otthonukból kimenekíteni, miután egy áradás szinte teljesen elsodort egy cornwalli kis települést.

Hatalmas áradás egy angliai faluban: helikopterrel mentették az embereket

A tűzoltók és a katasztrófavédelem azt javasolja, hogy egy ideig mindenki kerülje el Coverack falut, amire kedd délután csapott le a heves áradás. Egy idős nőt az ablakán keresztül mentettek ki, amikor a víz elárasztotta a várost, két embert pedig csak mentőhelikopterrel tudtak kimenekíteni. Azóta a cornwalli önkormányzat már bejelentette, hogy mindenkit sikerült biztonságos helyre vinni, és nem történt sérülés.

A közösségi médián már el is terjedtek a drámai felvételek, amelyeken látható, ahogy a víz elárasztja a falut. Az egyik helyi B&B tulajdonos is elmesélte, hogyan a helikopterek köröztek a település felett, emberek után kutatva, végül a Newquay bázisú repülők 2 bent rekedtet menekítettek ki.

„Hat ember tartózkodott még ekkor a házaikban, közülük kettőt csak helikopterrel tudtunk kimenteni” – mondta a parti őrség szóvivője. Azt is hozzátette, hogy tudomása szerint nem történtek sérülések, de nem tud még minden részletet.

Hatalmas áradás egy angliai faluban: helikopterrel mentették az embereket

Emellett a településben is nagy kárt tett a heves áradás, a főutat például elvileg teljesen megrongálta és több részen teljesen elpusztította a gyorsan lezúduló víztömeg. Az áradás egyébként az óriási viharoknak volt köszönhető, amik korábban a déli partoknál pusztítottak, különösen Plymouth és Devon környékén voltak nagyon heves esőzések. „Órási záporok zúdultak a környékre a napokban” – mondta a Met egyik meteorológusa, de hozzátette, hogy a nagyja már elvonult észak felé.

Egy szemtanú szerint az ítéletidő ebédidő körül csapott le Coverackre, de délután 3 körül lett igazán súlyos a helyzet. „Annyira esett, hogy olyan volt, mintha köd ereszkedett volna a falura” – mondta. „Fél 5 felé tisztult ki annyira az idő, hogy már látszott Coverack többi része is, ekkor láttuk meg, ahogy a víz hömpölyög le a főúton, és ömlik bele a tengerbe a sziklafalról. Ekkor fogtuk fel igazán, hogy milyen súlyos is volt ez a vihar.”

Hatalmas áradás egy angliai faluban: helikopterrel mentették az embereket

A helyi tűzoltóság Twitteren figyelmeztetett az áradásról, és arra kért mindenkit, hogy ne menjenek arra kocsival. A meteorológiai szolgálat pedig azt írta, hogy még előfordulhatnak erős esőzések és áradások Wales és Anglia déli partjainál.   Forrás Hirdetőknek: info@hungliaonline.com