Egy nő továbbra is a rendőrség őrizetében van, miután a rendőrség nemrégiben azt is nyilvánosságra hozta, hogy egy mindössze tíz hónapos csecsemő is volt azon három gyermek között, akiket vasárnap holtan találtak egy bristoli ingatlanban.
Az Avon and Somerset Police hétfő reggel megerősítette, hogy az áldozatok egy hétéves fiú, egy hároméves kislány és egy tíz hónapos kisfiú. A rendőrtisztek valamivel hajnal 1 óra előtt kaptak bejelentést a Sea Mills-i Blaise Walkból az incidens kapcsán, és a helyszínre kiérkezve három kisgyermeket fedeztek fel, ahogyan azt a szomszédok már előre jelezték, két fiú és egy lánygyermek élt az ingatlanban.
Sajnos már egyikük életét sem lehetett megmenteni és megérkezésük után nem sokkal halottnak nyilvánították mind a hármójukat. A 42 éves nőt hármas gyilkosság elkövetésének gyanúja miatt letartóztatták, és egyelőre kórházban van az elszenvedett sérülései miatt, de állapotát „nem minősítették életveszélyesnek”.
A helyiek által Yasmine néven ismert nőről azt tartják, hogy szudáni állampolgár, és férjével élt az ingatlanban – bár úgy tudni, ő nem volt otthon az incidens idején. A rendőrség a mai napon hivatalos jelentést tesz a Rendőrségi Magatartási Független Hivatalnak (IOPC) az ügy kapcsán. Úgy tudni, hogy a család valamely tagja már kapcsolatba léphetett korábban a rendőrséggel és ezt fogják alaposabban kivizsgálni.
Az otthon egyébként egy ikerház, amely Sea Mills nevű csendes lakóövezetében található, az Avon folyó partján, körülbelül négy mérföldre északnyugatra Bristol városközpontjától.
Vicks Hayward-Melen főfelügyelő a helyszínről az újságíróknak nyilatkozva azt mondta: „Azzal szeretném kezdeni, hogy ez egy szörnyű és mélyen lesújtó tragédia, amelyben három kisgyermek vesztette életét. Nagyon sokat gondolunk a gyerekek szeretteire, akik szörnyű megpróbáltatásokon mennek most keresztül. Vasárnap kora reggel hívott minket először a helyi lakosság egyik tagja, aki aggódott a lakók jóléte miatt. A rendőrök körülbelül 12 óra 40 perckor érkeztek meg, és három gyermeket találtak a helyszínen, akiknek az életét már nem tudták megmenteni.”
„A hivatalos azonosítás még nem történt meg, de úgy gondoljuk, hogy az áldozatok egy hét éves fiú, egy hároméves lány és egy 10 hónapos fiú. Legközelebbi hozzátartozóikat tájékoztatták, és minden segítséget és támogatást megadnak nekik a speciálisan képzett szakembereink.”
A három gyermek halála valósággal sokkolta a környékbelieket. A Sea Mills Általános Iskola bejelentette, hogy hétfőn reggel bezár, és csak 13:30-kor nyit majd ki újra. Vasárnap este az egyik templomban virrasztást tartottak, míg ma még több helyen várják az embereket, hogy megvitassák aggályaikat.
Egy magát megnevezni nem kívánó helyi lakos „kedvesnek” titulálta a letartóztatott nőt.
„Annyira boldog volt, amikor megszületett az a kisfia – mesélte – „Annyira örültünk neki, többen is átmentünk hozzájuk és ajándékokat adtunk nekik. Nagyon meglepődtem a hír hallatán, mert nagyon szelíd volt, és nagyon kedves. Mindig mosoly ült az arcán. A baba születése után azonban egy elég nehéz időszakon ment keresztül.”
A gyermekek halálának körülményeiről illetve arról hogy a letartóztatott nővel milyen viszonyban voltak egyelőre nem árult el további részleteket a rendőrség. Forrás