Friss: Ismét meghosszabbítják Nagy-Britanniában a dolgozóknak járó támogatást 1

Öt teljes hónappal, egészen szeptember végéig meghosszabbítják a koronavírus korlátozások miatt munkaképtelen munkavállalók számára fizetett furlough támogatást, annak a költségvetésnek a részeként, amelyben a brit pénzügyminiszter több milliárdos támogatást fog biztosítani a vállalkozások számára, ahogy az Egyesült Királyság végre fokozatosan kibiceg a lockdownból.

Friss: Ismét meghosszabbítják Nagy-Britanniában a dolgozóknak járó támogatást 3

Az alkalmazottak továbbra is keresetük 80 százalékát megkapják majd a ledolgozatlan órák után, de a szakszervezetek és az iparági vezetők figyelmeztettek arra, hogy a pénzügyminiszter munkahelyek ezreit kockáztatja azzal, hogy a munkáltatóknak 10% -ot kell fizetniük júliusban, augusztusban és szeptemberben pedig 20% ​​-ot, az alkalmazottaknak fizetendő bérekből. A fennmaradó részt pedig az állam állja.

Eközben több mint 600 000 egyéni vállalkozó, akiket eddig kizártak a brit kormány támogatási csomagjából, közvetlen pénzbeli támogatásokat igényelhet majd, ugyanis a kormány a SEISS támogatási csomagot kiterjeszti azokra is, akik a 2019-20-as évben kezdték el csinálni saját vállalkozásukat.

De Mr. Sunak nem hagyott kétséget afelől sem, hogy az adóemelések elkerülhetetlenek lesznek, hogy egyensúlyba hozzák az Egyesült Királyság államháztartását, amely több mint 2 billió fontos mínuszba zuhant, miután 280 milliárd font kölcsönt pumpáltak olyan rendszerekbe, mint a furlough, az üzleti adótámogatások, és az áfa ideiglenes szüneteltetése.

A Furlough-rendszer tavaly decemberig összesen 46 milliárd fontjába került a kincstárnak, mivel az állam a program keretein belül nem kevesebb, mint 11,2 millió munkavállaló bérét fizette és fizeti. A szeptemberig történő meghosszabbítás további milliárdokba fog kerülni, bár a teljes kifizetett összeg várhatóan csökken majd, ha a társadalmi és gazdasági korlátozásokat június 21-ig szép fokozatosan feloldják, ahogy az Boris Johnson ütemtervében szerepel.

A munkáspárt szerint Sunak már régen megtehette volna ezt a mai bejelentést, de hónapok óta húzta, halasztotta, bizonytalanságban tartva ezzel rengeteg vállalkozást. A kritikusok szerint egyébként munkavállalók támogatási rendszerének legalább az év végéig rendelkezésre kellene állnia. Emellett célzott, komolyabb támogatás nélkül a legsúlyosabban érintett ágazatok – például a vendéglátás, a kiskereskedelem, a kreatív ipar, az utazás és a légiközlekedés – élet halál harcot fognak majd vívni a teljes újranyitásért.

Az UKHospitality szakszervezet szintén arra figyelmeztetett, hogy a meghosszabbított furlough rendszer önmagában nem lesz elegendő ahhoz, hogy a vállalkozások túléljék a nyár végéig. Ráadásul rettentő fontos lesz az is, hogy ne egyen további csúszás a korlátozások feloldását illetően.

„A Covid támogatási rendszereink milliók számára jelentettek mentőövet, védve a munkahelyeket és az emberek megélhetését az Egyesült Királyságban. Most már látszik a fény az alagút végén az újranyitási ütemtervvel, így az a helyes, ha továbbra is segítjük a vállalkozásokat és az egyéneket egyaránt az előttünk álló kihívásokkal teli hónapokban.” – nyilatkozta a pénzügyminiszter.        Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után