A fizetések közel két éve a leglassabban növekedtek az elmúlt hónapok során az Egyesült Királyságban, derült ki a nemrégiben közzétett hivatalos adatokból. A bérek átlagos éves növekedési üteme 5,7% volt a májusig tartó három hónapban, de még így is meghaladta az árak emelkedésének ütemét, ami jó hír, hiszen ez azt jelenti, hogy a reálbérek emelkedtek.
A betöltetlen álláshelyek száma csökkent, míg a munkanélküliségi ráta 4,4%-on maradt a májusig tartó három hónapban – közölte az Országos Statisztikai Hivatal (ONS). A közgazdászok vitatkoznak arról, hogy ezek az adatok ösztönözhetik-e a Bank of England-ot a kamatlábak csökkentésére a következő hónapban, mivel sokak szerint már nagyon időszerű lenne. Liz McKeown, az ONS gazdasági statisztikáért felelős igazgatója elmondta, hogy a bérek növekedése „bár továbbra is viszonylag erős, újra lassulást mutat”.
„Azonban az infláció csökkenéséhez viszonyítva reálértékben ez a legjobb arány több mint két és fél éve.” Az infláció hatását figyelembe véve a bérek 3,2%-kal emelkedtek. A bérek növekedési üteme az egyik tényező, amelyet a BoE figyelembe vesz a következő ülésén augusztus 1-jén, amikor a kamatlábakról döntenek.
A Bank of England általában emeli a kamatlábakat – vagy magasan tartja azokat – amikor úgy véli, hogy az infláció vagy a bérek túl gyorsan növekednek, abban a reményben, hogy a magasabb hitelkamatok lelassítják az ár- és bérnövekedéseket. Ha a bérek túl gyorsan növekednek, az növelheti a vállalatok költségeit, amit adott esetben áremeléssel próbálnak ellensúlyozni ami a fogyasztók pénztárcáját terheli.
A szerdán közzétett inflációs adatok szerint az infláció 2% maradt – összhangban a Bank of England célkitűzésével, ami jó előjele lehet annak, hogy a kamatlábak csökkenthetők. Azonban a szolgáltatási szektorban, amely magában foglalja például az éttermeket és fodrászatokat, az áremelkedések továbbra is jelentősek voltak.
Ashley Webb, a Capital Economics közgazdásza elmondta, hogy bár a bérek növekedésének lassulása „jó jel”, kétli, hogy ez elegendő lenne ahhoz, hogy ellensúlyozza a szolgáltatásokban tapasztalható tartós inflációval kapcsolatos aggodalmakat.
„Most arra számítunk, hogy a BoE szeptemberben fogja 5,25%-ról 5,00%-ra csökkenteni a kamatlábakat, nem pedig augusztusban” – mondta. Yael Selfin, a KPMG UK vezető közgazdásza szerint a bérek növekedésének „mérsékelt” lassulása „jó hír azoknak, akik augusztusi kamatcsökkentést várnak”.
„De mivel a bónuszok nélküli éves bérnövekedés 5,7%, a Bank of England lehet, hogy nem hajlandó kockáztatni az augusztusi kamatcsökkentést, mielőtt a munkaerőpiac kellően le nem hűl.” – tette hozzá.
Az ONS szerint a magánszektorban a bérek növekedése 5,6%-ra lassult az előző három hónap 5,9%-áról, míg a közszektorban változatlanul 6,4% maradt. A bérek a leggyorsabban a pénzügyi és üzleti szolgáltatások szektorában növekedtek, 6,7%-kal, míg az építőiparban volt tapasztalható a legkisebb növekedés, 3,0%.
McKeown azt mondta: „Összességében továbbra is a munkaerőpiac lehűlésének jeleit látjuk, mivel az alkalmazottak számának növekedése középtávon gyengül, és a munkanélküliség fokozatosan növekszik.”
Az idei év áprilisa és júniusa között a betöltetlen álláshelyek száma negyedéves szinten 30 000-rel csökkent 889 000-re, elsősorban a kiskereskedelmi és vendéglátó szektorokban. Az üres álláshelyek száma immár két éve csökken, de még mindig magasabb, mint a koronavírus-járvány előtt.
Az ONS szerint az „gazdaságilag inaktív” személyek aránya – azaz azok, akik 16 és 64 év közöttiek, de nem dolgoznak és nem keresnek munkát – a március és május közötti időszakban 22,1%-ra csökkent. Ez azt jelenti, hogy mintegy 9,4 millió embert minősítenek „inaktívnak”, ami körülbelül 800 000-rel magasabb a koronavírus-járvány előtti szintnél. Így hát továbbra is bőven van mit tenni a munkaerőhiány kapcsán, ami az Egyesült Királyság gazdaságát nagyon súlyosan érinti. Forrás