Az úgynevezett „furlough státuszt”, amit a brit kormány a koronavírus ideje alatt a Nagy-Britanniában dolgozó alkalmazottak megsegítésére vezetett be, meghosszabbítják, méghozzá október végéig, derült ki nem olyan rég a brit pénzügyminiszter parlamenti beszédéből.
Mr. Sunak a beszédében azt is elmondta ugyanakkor, hogy bár az alkalmazottak továbbra is jogosultak lesznek majd a fizetésük 80%-ára amíg a koronavírus miatt nem tudnak dolgozni, a munkabérük egy valamekkora részét már a munkáltatónak kell majd állnia, míg a maradékot továbbra is a kormány fogja majd biztosítani. Az is szóba került, hogy a nyár folyamán a cégeknek már azt is meg fogják engedni, hogy az alkalmazottak valahány órában részmunkaidőben visszaálljanak dolgozni.
Azzal kapcsolatban, hogy ez a rendszer pontosan hogy fog működni, vagy hogy kik, mikortól, hány órában dolgozhatnak majd, illetve, hogy a munkáltatóknak a bérek mekkora részét kell majd állniuk, részletesebb információ még nem hangzott el. A hírek szerint ezzel kapcsolatban további részleteket a kormány majd május vége felé fog közölni.
A pénzügyminiszter azt is elmondta, hogy ez a Nagy-Britanniában bevezetett támogatás, ami a dolgozókat és a munkáltatókat is segíti, hogy a járvány miatt kialakult gazdasági helyzet következtében ne menjenek tönkre egy „elsőosztályú gazdasági beavatkozás”. A furlough támogatás több, mint 7.5 millió alkalmazottnak segít közel 1 millió különböző vállalatnál, és a kormánynak eddig 10 milliárd fontjába került.
„Július végéig semmilyen változás nem fog történni a rendszerben. Ezután augusztustól októberig a rendszer az Egyesült Királyság valamennyi ágazatában és régiójában folytatódik majd, nagyobb rugalmassággal támogatva az emberek munkába való visszatérését. A rendszert jelenleg alkalmazó munkaadók részmunkaidőben újra munkába állíthatják majd az alkalmazottakat. Mi pedig arra kérjük a munkáltatókat, hogy a munkabérek kifizetésének a terhét osszák meg a kormánnyal.” – mondta beszédében Mr. Sunak.
Konkrétan ugyan nem hangzott el, de többen úgy sejtik, hogy a pénzügyminiszter azt szeretné elérni, hogy a dolgozóknak kifizetendő 80%-ból 60%-ot álljon majd a kormány, a maradék 20%-ot pedig fizesse a munkáltató. Ez azonban egyelőre csak találgatás. Ami azonban biztos, hogy a rendszer meghosszabbításának hírét a parlamenti alsóház nagy örömmel fogadta. Forrás