Fizetések, munkanélküliség, munkahelyek, infláció Nagy-Britanniában – friss adatok, és a brit kormány véleménye az ország jelenlegi helyzetéről 1

A munkanélküliség az Egyesült Királyságban nem változott annak ellenére, hogy csökkent a betöltésre váró pozíciók száma és nőtt az elbocsátások száma – derült ki a legújabb adatokból.

Fizetések, munkanélküliség, munkahelyek, infláció Nagy-Britanniában – friss adatok, és a brit kormány véleménye az ország jelenlegi helyzetéről 3

Az Országos Statisztikai Hivatal szerint a brit munkanélküliségi ráta 3,7 százalékon maradt a januárig tartó három hónapban, és nem változott az előző három hónaphoz képest. Az adatok azonban azt mutatják, hogy az üres pozíciók száma 51 ezerrel 1,2 millióra csökkent, miközben az elbocsátások aránya pedig tovább emelkedett.

A számokból az is kiderült, hogy januárban 220 000 munkanap veszett oda a sztrájkok miatt, szemben a decemberi 822 000-rel, és ez az iskolákat sújtotta a leginkább.

A reálbérek a fogyasztói árindex (CPI) alakulását is figyelembe véve átlagosan 3,5 százalékkal csökkentek annak ellenére, hogy az infláció mérséklődik és így a bónuszok belekalkulálása nélkül 6,5 százalékkal emelkedtek a normál bérek, sajnos azonban a fizetésünk vásárlóereje még mindig csökken. Az előző három hónap során 6,7 százalékos volt a fizetések emelkedése.

Darren Morgan, az Országos Statisztikai Hivatal gazdasági statisztikákért felelős igazgatója a következőket mondta: „A közelmúlt tendenciái folytatódtak, és a foglalkoztatás enyhén emelkedett, különösen a részmunkaidősek körében. Üzleti felméréseink részletes adatai több ágazatban is rekordszámú állást mutatnak, beleértve az ügyvédi és könyvelőirodákat, az egészségügyet, valamint a pubokat és éttermeket. Emellett a fiatalok számának csökkenése miatt is, összességében csökkent azoknak a száma, akik nem dolgoznak és nem is keresnek munkát.”

„Rekordszámú ember van azonban, akik teljesen eltűntek a munkaerőpiacról. Bár az inflációs ráta kissé csökkent, még mindig meghaladja a keresetek növekedését, vagyis a reálbérek továbbra is csökkennek.”

Jeremy Hunt brit pénzügyminiszter a következőket mondta: „A munkaerőpiac továbbra is erős, de az infláció továbbra is túl magas. Ahhoz, hogy az emberek bére tovább emelkedjen, ragaszkodnunk kell az infláció felére csökkentésére irányuló tervünkhöz. A tavaszi költségvetésben meghatároztam, hogyan fogunk lépni az infláció visszaszorítása, az adósság csökkentése és a gazdaság növekedése érdekében, többek között azáltal, hogy több embert segítünk vissza dolgozni.”

Guy Opperman foglalkoztatási miniszter a következőket mondta: „Megígértük, hogy növeljük a gazdaságot, hogy több jól fizetett munkahelyet teremtünk, és azt szeretnénk, hogy mindenkinek legyen a lehetősége számára kielégítő munka végzésére. Ezért összpontosítunk az inaktivitás leküzdésére, és biztató, hogy egyre többen keresnek munkát, vagy tesznek lépéseket munkakeresés irányába.”

„Folyamatosan keressük az emberek támogatásának új módjait, beleértve a Universal Credit terén végrehajtott változtatásokat, mint például a munka utáni pótlékok növelése, és további több százezer igénylő közelebbi kapcsolatba hozása a munkaügyi szakemberekkel, hogy fellendítsük a hosszú távú munkavállalás esélyeit.”

Jonathan Ashworth, a Munkáspárt árnyékmunka- és nyugdíjügyi minisztere a következőket reagálta: „A toryk szánalmas kudarca, hogy visszasegítsék az embereket a munkába, azt eredményezte, hogy 234 000-rel kevesebb ember dolgozik, mint a járvány előtt. Míg más nagy gazdaságok fellendültek, Nagy-Britannia a toryk alatt sínylődik – és a családok isszák meg a levét.”   Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után