Rishi Sunakot jelentették a skóciai rendőrségnek egyetlen vicces megjegyzés miatt, amelyet Nicola Sturgeonnal kapcsolatban tett a konzervatív párti konferencia során tartott beszédében.
Mr. Sunak sokak szerint megkísérelte kigúnyolni az SNP párt korábbi vezetőjét és első miniszterét, miután letartóztatták és kihallgatták a Scotland Police által végzett Operation Branchform nyomozás során a pártja pénzügyeivel kapcsolatban. Sturgeont júniusi letartóztatása után vádemelés nélkül szabadon engedték. Tagadta, hogy bármiféle jogsértést követett volna el.
Konferenciabeszédében a brit miniszterelnök azt állította, hogy Skócia és az Egyesült Királyság többi része közötti unió „a legerősebb az elmúlt negyedszázadban”. Majd ezek után hozzátette: „Nicola Sturgeon az országunkat szétverő, szétdaraboló nőként akart bekerülni a történelemkönyvekbe. De most úgy tűnik, hogy valami egészen más miatt fog bekerülni.”
Chris McEleny, a rivális függetlenségpárti Alba párt főtitkára azt mondta, feljelentette Rishi Sunakot a skóciai rendőrségen a konferencián elhangzottak miatt, mivel a miniszterelnök megjegyzései egy folyamatban lévő rendőrségi nyomozás közepette érkeztek.
McEleny azt mondta: “A rendőrség által végzett nyomozásnak szabadon kell tudnia lefolytatnia a nyomozást, befolyásolás nélkül, Rishi Sunak beavatkozása nélkül.” Majd hozzátette: „A miniszterelnök egy folyamatban lévő skóciai rendőrségi nyomozás kapcsán tett megjegyzéseket, és feltételezésekbe bocsátkozott.”
„Skóciában megvető rágalmazó megjegyzéseket és ilyen negatív kijelentéseket tenni a letartóztatás után lehet, és nem a vádemeléstől. Az Operation Branchform olyan súlyos ügyeket vizsgál, amelyek Skócia és a politikába vetett bizalom szempontjából rendkívül fontosak.”
„Túl fontos dolog ez ahhoz, hogy megengedjük a miniszterelnök beavatkozását ebbe ilyen megvető módon, amikor sokan még a skóciai rendőrség nyomozásának tényeire várnak.”
A Downing Street szóvivője azt mondta, hogy nem szeretne reagálni sem a miniszterelnök kommentjét sem pedig a feljelentést illetően. Megkeresték a skót rendőrséget is az ügy kapcsán, hogy mit gondolnak az esetről, de egyelőre válasz tőlük sem érkezett. Forrás