Felemelhetik a dohányzás törvényes alsó korhatárát Nagy-Britanniában, és fokozatosan „dohányzásmentessé” tennék az egész országot 1

A dohányzás törvényes korhatárának 21 évre emelésére és a dohánygyártó cégekre kivetett adók kivetésére vonatkozó terveket várhatóan ezen a héten hozzák nyilvánosságra Nagy-Britanniában.

Felemelhetik a dohányzás törvényes alsó korhatárát Nagy-Britanniában, és fokozatosan „dohányzásmentessé” tennék az egész országot 3

A Sajid Javid egészségügyi miniszter megbízásából Javed Khan, a Barnardo’s korábbi vezérigazgatója által végzett felülvizsgálat eredményét az értesülések szerint holnap teszik majd közzé. Mr. Khan cáfolta azokat a feltételezéseket, amelyek szerint a felülvizsgálatot elhalasztották a miniszterek ellenállása miatt, mondván, hogy „többlet kell még dolgozni ezen a projekten”.

A The Guardian jelentése szerint azonban a kormányon belül szkepticizmus uralkodik a felülvizsgálatban javasolt változtatások hatékonyságával kapcsolatban, beleértve a korhatár emelését is.

A tervről valószínűleg a részletek nyilvánosságra hozatala után kerül sor majd konzultációra. A javaslatról folytatott csütörtöki megbeszélésen részt vesz Sir Chris Whitty tiszti főorvos, Maggie Throup egészségügyi államtitkár és Andrew Gwynne árnyék-egészségügyi miniszter is. A szóban forgó törvénymódosítás korai verziói állítólag „nagyon radikálisak” voltak egyes iparági források legalábbis ezt állították róla a The Guardiannak.

A javaslat az értesülések szerint magában foglalta a dohányilletéket és az új-zélandi megközelítést, amely szerint 12 havonta egy évvel megemelnék a vásárlási korhatárt azzal a céllal, hogy végül fokozatosan teljesen betiltsák a dohányértékesítést. Egy kormányzati forrás szerint a minisztereknek lehetőségük lesz nem elfogadni a javaslatban meghatározott irányelveket.

David Canzini, a Downing Street kabinetfőnök-helyettese azt tanácsolta Boris Johnsonnak, hogy a lehető legtöbb olyan résztől szabaduljon meg, amely népszerűtlen lehet a képviselők vagy a hagyományos konzervatív szavazók körében. Míg Boris Johnson elhízással kapcsolatos stratégiájának egy részét már elvetették, Javid köztudottan szeretné megtartani azt az alapvető célt, hogy 2030-ra dohányzásmentessé tegye az Egyesült Királyságot, ami egyes képviselők körében nem igazán népszerű.

Angliában jelenleg hatmillió dohányos él. Összességében a dohányosok száma az elmúlt két évtizedben 15% alá esett, de a dohányzás 25%-kal nőtt a 30 év alattiak körében a világjárvány idején, ami több mint 600 000 fős növekedést jelent ebben a korcsoportban.

A felülvizsgálat előtt adott interjúban Khan arra figyelmeztetett, hogy a cél, hogy 2030-ra a dohányzók mindössze a lakosság 5%-át tegyék ki, nem teljesülhet, ha a kormány nem lép fel az eladások korlátozására.

Az Egészségügyi és Szociális Minisztérium szóvivője ezt mondta: „Az olyan kérdések kezelése, mint a dohányzás, az egészségjavító és az egyenlőtlenségekért felelős hivatal prioritása, és kulcsfontosságú része a kormány leveling up programjának. Ezért indítottuk el azon merész törekvésünk független felülvizsgálatát, hogy Angliát 2030-ra dohányzásmentessé tegyük.”

“A felülvizsgálat független, bizonyítékokon alapuló tanácsokat ad majd a lehetséges beavatkozások kapcsán, amelyek megalapozzák a dohányzással összefüggő súlyos egészségügyi különbségek leküzdésére irányuló megközelítésünket.”    Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után