Fejbe lőttek egy apukát a nyílt utcán Londonban 1

Egy fiatal apukát hidegvérrel lelőttek az utcán a brit fővárosban, miután egy vita csúnyán elfajult az egyik közeli zenei stúdióban, derült ki a szomszédok elbeszéléseiből.

ismurder1

A rendőrséget azután riasztották az utcában lakók, hogy pisztolylövések dördültek el, amikor a vitázó felek az utcán folytatták a balhét. A gyilkosság Észak-London területén, Hornsey egyik, normális esetben csendes kisutcáján történt szombaton, este 21:00 magasságában.

Az áldozat, akinek a nevét a barátaitól sikerült megtudni, Dawud-nak hívták és az Islington Arts and Media School hallgatója volt. Az ismerősei és a családtagok elmondása alapján egy igazán tehetséges zenész volt, aki előtt szép jövő állt, és mindemellett egy fiatal kislány édesapja is volt egyben.

ismurder

„Épp az utcán sétáltam. Nagy volt a csend. Ahogy elmentem a stúdió bejárata mellett, megláttam a földön fekvő testet. Először csak azt hittem, hogy kiütötték, de ahogy közelebb mentem megláttam, hogy a feje szét volt nyílva. Egyértelmű volt, hogy lelőtték, és rengeteg vér volt körülötte. Haldoklott. Hívtam a rendőrséget. Ő inkább volt költő mint rapper. Mélyen vallásos volt és rettentő hűséges. Így látni őt szörnyű volt és mély nyomot hagyott bennem.” – mesélte a 21 éves szomszéd, aki rátalált a férfira.

A barátai elmesélték, hogy mennyire megdöbbentette őket Dawud halálhíre. Állításuk szerint a fiatal, amúgy muszlim férfi nagyon pozitív hatással volt a környezetében élőkre, és a viselkedése sokukat inspirálta.

Dawud, vagy ahogy sokan hívták, David, az elmondások alapján épp próbált egy zenei stúdióban, egy a Sunnyside Road-on lévő háztömbben, amikor lelőtték. A kiérkező mentők azonnal a kórházba siettek vele, de a fejsérülése annyira súlyos volt, hogy pár órával később, nem sokkal éjfél után belehalt sérüléseibe.

A gyerekkori barátai másnap ellátogattak a helyszínre és gyertyákat gyújtottak a barátjuk emlékére.

„Nem tudom, mi történhetett, vagy mi folyt a háttérben, ami ide vezetett, csak a híreket hallottam. Ő volt a legfiatalabb tagja a baráti körünknek és az, hogy így kellett távoznia, szörnyű. Csak 25 éves volt és mind nagyon jól ismertük. Vicces volt és imádta a zenét. Különösen odavolt a rap zenéért. Imádta Skepta-t és JME-t. Sokszor mentünk együtt kirándulni is Londonon kívülre. Olyanok voltunk mint egy nagy család.” – mesélte az egyik közeli barátja.

„Nagyon népszerű volt és egy jó apa. Mindig a jó srácok azok, akikkel ez történik.” – tette hozzá egy másik ismerőse.

A rendőrség a környéket hosszú órákra lezárta, és nyomozásba kezdett. Az ügyben letartóztatás egyelőre nem történt, de a tettest a hatóságok nagy erőkkel keresik.      Forrás: http://www.standard.co.uk/

[fblike]

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után