Az emberek fejvesztve menekültek, amikor egy emeletes busz egy épületbe csapódott West Endnél – egy héttel azután, hogy ugyanezen a helyen szinte egy teljesen ugyanilyen baleset történt.

emeletes busz

A szerencsétlenül járt 8-as számú busz szélvédője teljesen összetört, és az oldala is megroncsolódott, miután a Tottenham Court Road megállóhoz közeli házba csapódott. A balesetben, amely délután 4 körül történt a Earnshaw Streeten, két ember sérült meg könnyebben.

A rendőrség szerint a busz egy autóval ütközött össze – a feltételezések szerint egy fekete taxi volt az. Ennek következtében csapódott be a Pod Café oldalába a jármű.

A szemtanúk szerint többen sikoltozva menekültek a kisodródott busz elől, egy bébiszitter az épület belsejében keresett menedéket például. Roberto Siddu, aki az érintett házban lakik, azt mondta, körülbelül két perccel a becsapódás előtt ért haza két kicsi gyerekével.

„Nagyon szerencsések vagyunk… ha csak két perccel később veszem fel a gyerekeket az oviból, ki tudja, mi történt volna” – nyilatkozta. „Két héten belül ez a második ilyen baleset, ami elég ijesztő.”

Az eset után a rendőrség lezárta az utcát, és mind a tűzoltók, mint a mentők a helyszínre siettek, a roncsot eltávolítani és a sérülteket ellátni. 8 nappal korábban egy másik 8-as busz sodródott ki az útról pont ugyanitt, az akkor egy villanyoszlopnak csapódott végül, teljesen összetörve a jármű elejét.

A sofőr szerencsésen ki tudott szállni sérülések nélkül. Az akkori balesetről az egyik szomszéd ezt mondta: „Az ütközés óriási robajjal járt, mintha bombát robbantottak volna.” Egy másik szemtanú azt is megjegyezte, kész csoda, hogy a sofőr sértetlenül jutott ki a buszból.

A Transport for London nyomozást folytat mindkét baleset ügyében.    Forrás Hirdetőknek: info@hungliaonline.com