Kis mennyiségben emberi ürülékre utaló nyomokat találtak minden McDonald’s-os érintőképernyőn, amiről mintát vettek Nagy-Britannia területén egy vizsgálat során, amit szúrópróbaszerűen hajtottak végre országszerte több helyen két városban.
A mintákat az új nagy érintőképernyős kijelzőkről gyűjtötték be, amiket folyamatosan szerelnek be a híres gyorsétteremlánc egyre több éttermébe a szigetország minden pontján.
„Teljesen le voltunk döbbenve, hogy mennyi a belekből és fekáliából származó baktérium volt a kijelzőkön. Ezek sok olyan fertőzés okozói, amiket inkább jellemzően egyébként kórházakban szoktak összeszedni a páciensek. Páldául ide sorolható az Enterococcus faecalis, ami egyébként egészséges emberekben és más emlősökben egyaránt megtalálható, ami hírhedt a kórházakban világszerte.” – mesélte a téma kapcsán Dr. Paul Matewele, mikrobiológus, aki a London Metropolitan Egyetemen dolgozik.
A legtöbb gyanútlan vásárló az érintőképernyő nyomogatásával választja ki manapság, hogy mit szeretne rendelni, majd a kasszánál átveszik az ételt, amit kézzel esznek meg. Itt érdemes megjegyezni, hogy a legtöbb ember nem mos ilyenkor kezet a képernyő nyomkodása és az étel elfogyasztása között.
Volt olyan kijelző is, amiről származó mintában staphylococcus-t találtak, ami egy olyan baktérium, ami vérmérgezést vagy sokk szindrómát is okozhat. Dr. Matewele elmondása szerint ez egy még sokkal aggasztóbb felfedezés, ugyanis igen fertőző is egyben. Ez leggyakrabban úgy kerülhet a kijelzőre, hogy valaki az orrát piszkálja, és utána nyomkodja azt. Veszélyesebbé főleg akkor válhat, ha valakinek egy a bőrfelületén keletkezett sérülésbe kerül bele.
A teszt során egyébként összesen 8 mekiben lévő masinákról vettek mintákat, amik közül két étterem Birmingham városában van, további hat pedig Londonban. Az Oxford Streeten levő McDonald’s-ban például listeria baktériumot találtak, ami terhes nőknél okozhat súlyos komplikációkat, többek közt elvetélhet az illető.
A képernyők háromnegyedén találtak továbbá proteus-t, ami szintén megtalálható az emberi és állati ürülékben, úgy mint a talajban. Ez szintén az egyik gyakori kórházban elkapható fertőzések egyike.
Elvileg a McDonald’s éttermeiben rendszeresen takarítják a képernyőket fertőtlenítővel, de előfordulhat, hogy amit használnak, az nem elég erős. Lehet, hogy ezen információ fényében, ha a sajtburgerről nem is mondunk le, de inkább kétszer is kezet mosunk majd evés előtt a mekiben. Forrás