A brit NHS-nek a Covid-19-et nyomon követő mobiltelefonos applikációja végre elkészült, és némi késés után ugyan de a csütörtöki naptól mindenki számára elérhetővé vált. Itt van minden, amit tudnunk kell róla.
Az alkalmazás hasznos eszköz lehet arra, hogy az emberek gyorsan el tudják magukat szigetelni adott esetben és emellett közvetetten lassítja is a vírus terjedését. Célja, hogy figyelmeztesse az embereket, ha olyan személy közelében vannak, akinek pozitív lett a koronavírus tesztje, lehetővé teszi az emberek számára, hogy ellenőrizzék a tüneteiket, megpróbáljanak tesztre időpontot foglalni és „bejelentkezni” a meglátogatott helyekre egy QR-kódos rendszer segítségével.
Hogy működik az app?
Az új mobil applikáció az eddigi megoldásoknál gyorsabban tudja riasztani a telefon tulajdonosát, ha olyan ember közelében találják magukat, akik elkapták a vírust. Az app Bluetooth segítségével azonosítja a környezetünkben lévő többi készüléket, és megmondja, ki milyen távolságra van tőlünk.
Ha olyan ember közelébe kerülünk, akinek koronavírusos tünetei vannak, és ezeket a tüneteket az alkalmazásába rögzítette, akkor az app figyelmeztető értesítést küld nekünk, amely tájékoztat arról, hogy közvetlen kapcsolatba kerültünk egy fertőzöttel. Ugyanez vonatkozik arra az esetre is, ha egy kocsmában, étteremben vagy más vendéglátóhelyen voltál egyidejűleg egy, a tünetekkel rendelkező személlyel. Természetesen fontos, hogy az applikáció használói rögzítség a tüneteiket, ha jelentkeznek, hogy a rendszerben láthatóvá váljanak.
Kötelező-e letölteni az applikációt?
Az alkalmazás letöltése nem kötelező, de ajánlott. Minél több ember tölti le és használja aktívan az alkalmazást, annál jobban működik majd. Az alkalmazáson belül lehetőség van a nyomkövetési opció kikapcsolására. Természetesen bárki törölheti az alkalmazást, ha úgy dönt, hogy nem kívánja tovább használni.
Hogy lehet letölteni?
Az alkalmazás az Apple Store-ból és a Google Play-ből egyaránt letölthető az okostelefonunkra, a legegyszerűbb úgy rákeresni, hogy „NHS Covid-19”. Forrás