Egységes, új kereső az angliai magyaroknak – munkák, események, albérletek, szolgáltatások 1

Az Angliában élő magyarok mostantól mindent megtalálnak egy helyen, ugyanis a Hungliánál létrehoztunk egy egységes adatbázist, ahol az összes fontos infót, céget, munkát, és amit keresni szoktunk, egy csatornán keresztül megtalálhatunk. Ráadásul, aki hirdetni szeretne az is önállóan, ingyen, pár perc alatt fel tudja tölteni hirdetését, vagy épp önmagát a szaknévsorba.

hunglia kereso

A LÉNYEG kedves kint élő urak és hölgyek, hogy csináltunk egy keresőt, amiben bóklászva ezentúl egyaránt fogtok tudni keresni:

Az adatbázis folyamatosan bővül, és ahogy egyre többen megismerik a forgalom is egyre nagyobb lesz rajta. Nézzetek szét! Tudtok keresni címszavakra, kategóriák szerint, de városokra, vagy egy adott ponttól megadott távolságon belül is.

Hirdetőknek és kint lévő cégeknek, szakembereknek

Ezt a keresőt nektek is csináltuk, hogy a kereslet és a kínálat könnyebben megtalálja egymást, és hogy minden kinti magyar vállalkozás, bolt, körmös, fodrász, autószerelő és a többi szakember kereshető legyen egy helyen. Könnyebben megtalálnak a vevőitek, és a leendő ügyfelek, ami szerintünk hasznos lehet számotokra.

Lakáshirdetést, és eseményt, valamint magatokat és cégeteket a szaknévsorunkba ingyenesen és önállóan tudjátok felrakni. Az álláshirdetések felrakása fizetős szolgáltatás, ez ügyben keressetek bennünket az info@hungliaonline.com címen. Maximum 3 db képet lehet feltenni, erre figyeljetek. A regisztráció kb. fél perc, a hirdetés vagy a profilotok felrakása pedig maximum 3-5 perc. Hirdetéseiteket és profiljaitokat itt tudjátok feltenni a típus kiválasztása után, nagyon egyszerűen.

Kiemelt hirdetésre természetesen szintén van lehetőség, amivel kapcsolatban szintén a fenti email címen tudtok elérni. Reméljük, mindenki hasznosnak találja az új szolgáltatásunkat. Szép napot!

  • Itt csatlakozhatsz a HuNglia Facebook csoporthoz (12,300fő), és hivatalos oldalunkhoz (15,700fő).
  • Próbáld ki új szolgáltatásunkat, a Hunglia keresőt.
  • Így tudsz a mobilodon HuNglia ikont elhelyezni, hogy közvetlenül elérd oldalunkat.
  • Ha van egy érdekes, hasznos, tanulságos angliai magyar sztorid, küldd el: info@hunliaonline.com

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után