Egyedül szállt szembe a 3 terroristával a "rettenthetetlen" focidrukker Londonban 1

A múlt heti londoni terrortámadás során egy focidrukker a szemtanúk szerint azt üvöltötte, hogy „kapjátok be, millwalli vagyok”, és puszta kézzel nekitámadt a három felfegyverkezett terroristának.

Egyedül szállt szembe a 3 terroristával a "rettenthetetlen" focidrukker Londonban 3

Roy Larnert azóta hősnek kiáltották ki, és petíciót is indítottak azért, hogy megkaphassa a George Cross medált helytállásáért a Black and Blue steakházban szombat este. Azzal, hogy rátámadt a terroristákra, több tucat embernek adta meg az esélyt a menekülésre azzal, hogy időt nyert nekik. A férfit most engedték ki a St. Thomas kórház intenzív osztályáról, ahol a testét borító rengeteg szúrt sebet kezelték – többek között a nyakán is voltak késszúrások. Az egygyerekes apuka azt mondta, akkor nem bírta magát türtőztetni, mikor a támadók berontottak az étterembe, és elkezdték üvöltözni, hogy „iszlám, iszlám”, és hogy „ezt Allahért”.

„Én meg, mint egy idióta, visszaordítottam rájuk” – nyilatkozta Roy. „Azt gondoltam, hogy ki kell belőlük verni ezt az idiótaságot. Közelebb mentem, és visszakiabáltam, hogy „kapjátok be, én millwalli vagyok”. Ekkor támadtak nekem. Megpróbáltam visszatartani őket, míg a többiek elmenekültek. Egyedül voltam hármójuk ellen, azért lett rajtam ennyi sérülés.”

Egyedül szállt szembe a 3 terroristával a "rettenthetetlen" focidrukker Londonban 4

„Megpróbáltam a puszta kezemmel feltartani őket, amíg lehetett. Úgy 8 késszúrás és vágás ért, a fejemen, a mellkasomon, és mindkét kezemen, vér volt mindenhol. Közben továbbra is azt kiabálták, hogy ’iszlám, iszlám’, én meg megint visszaszóltam, hogy ’csesszétek meg, én meg millwalli vagyok’… azt hiszem ez volt a legrosszabb, amit tehettem, mert még jobban rám támadtak. Szerencsére egyik szúrás sem talált el teljesen, különben már halott lennék.” hősiessége nagy rajongótábort szerzett neki internet-szerte, és csak úgy emlegetik, mint a „London-híd oroszlánja”, utalva a Millwall focicsapat becenevére, ami szintén az Oroszlánok. A dél-londoni focicsapat drukkerei mindig azt hangoztatják, büszkék arra, hogy ők sose próbálnak meg elmenekülni a csetepaté elől.

„Senki nem szeret minket, de nem érdekel” – hangoztatják sokszor. Most azonban meglehetősen népszerűek lettek. A Good Morning Britain tv műsor vezetője, Piers Morgan, aki egyébként a rivális Arsenalnak szurkol, azt mondta, hogy „a Millwall drukkereknek elég rossz a hírük, sokszor jogosan, de van, hogy azt kívánja az ember, bárcsak több Millwall szurkoló lenne a közelben – ez egy ilyen eset volt”.

Egyedül szállt szembe a 3 terroristával a "rettenthetetlen" focidrukker Londonban 5

Roy édesanyja, Phyllis is nagyon büszke fiára. „Az én kisfiam rettenthetetlen. Azt adja vissza, amit kap, nem hátrálna meg egy veszélyes helyzetben. Nem érdekelné, kiről van szó, és hogy milyen fegyver van nála.”

A terroristák végül felhagytak a támadással, és kirohantak az utcára, Roy pedig a sérülései ellenére követte őket. „Amíg a rendőrautóban nem voltam, fel se tűnt, hogy milyen rossz a helyzet. Elég jól összekaszaboltak. De akkor nem gondoltam a saját biztonságomra. Nem ittam sokat egyébként, csak 4-5 kis pohár sört maximum. De én tudok magamra vigyázni, akik velem voltak, meg nem.” Azt is elmesélte, hogy amíg a kórházban lábadozott, egy barátja behozott neki egy futómagazint, aminek az volt a címlapján, hogy „Tanulj meg futni!”.    Forrás Hirdetőknek: info@hungliaonline.com

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után