Egy teljes évet tolódhat Nagy-Britannia kilépése az EU-ból: friss hír névtelen hírforrásból 1

A legfrissebb információk szerint, a britek közel sem állnak készen az Európai Unió elhagyására, és az 50. cikkely aktiválásának tologatása akár 2019 végéig is kitolhatja a tényleges kilépés dátumát.

shutterstock_343482590

Egyre nagyobb a fejetlenség a Brexit körül, legalábbis a fel-felhangzó sokszor egymásnak ellentmondó hírek erről tanúskodnak. Az 50. cikkely életbe léptetése indítaná be a kilépés procedúráját, és ezt követően legalább két évig eltartanának a tárgyalások, mire a szigetország ténylegesen kilép az Unióból. Azt mondják azonban többen is, hogy a brit kormány igazából azt se tudja, mit tegyen, vagy hogyan fogjon hozzá az Európával való tárgyalások megkezdéséhez.

Több jelentés is érkezett, melyek szerint a miniszterek folyamatosan megbeszéléseket tartanak arról, hogy miként tudnák tovább halasztani a kulcsfontosságú 50. cikkely életbe léptetését. Theresa May, új brit miniszterelnöktől várja mindenki, hogy megtegye ezt, azonban a dátumot mindenféle indokokkal folyamatosan próbálják minél messzebbre lökdösni a jelen pillanattól.

Amikor a népszavazás végeredménye napvilágot látott, úgy volt, hogy napokon belül megtörténik, majd felröppentek hírek, hogy nem is olyan sürgős és pár héten belül fog bekövetkezni. Egészen idáig az volt a legfrissebb infó az ügy kapcsán, hogy 2017 elején fog bekövetkezni a kilépés. Most azonban újabb hír röppent fel miszerint tovább csúsztathatják a kilépés megkezdését, azzal az indokkal, hogy a kormány erre kinevezett részlegei nem fognak készen állni addigra. Ez azt jelenti, hogy akár 2017 végéig, de legalább késő őszig kitolhatják a dátumot. Ha így lesz, akkor legalább 2019 végéig, de inkább 2020-ig továbbra is EU tagállam marad Nagy-Britannia. Időközben Franciaországban és Németországban is lesznek választások, ami további csúszásokat okozhat, hiszen hogyan is tárgyalhatnánk rendesen, ha nem is tudjuk ki lesz a kormányfő, akivel tárgyalni kell.

„A miniszterek arról tartottak megbeszélést, hogy a kilépés megkezdését ki kellene tolni 2017 késő őszig. Sem a szükséges emberek nincsenek még felvéve, sem a hozzájuk és a kilépés kivitelezéséhez szükséges infrastruktúra nincs előkészítve.” – nyilatkozta a The Sunday Times-nak az egyik magát megnevezni nem kívánó forrás, aki maga is ott volt a miniszterek kupaktanácsánál.

„Azt mondták azt se tudják mi a helyes kérdés, amit fel kéne tenni, vagy hogy kellene hozzáfogni a tárgyalások megkezdéséhez.” – tette hozzá.

A Downing Street egyik szóvivője azonban azt nyilatkozta, hogy a miniszterelnök asszony egyértelmű üzenete az volt már korábban is, hogy a britek megszavazták a kilépést, és a kormánynak kutyakötelessége végrehajtani a nép akaratát, és az ehhez szükséges infrastruktúra kialakítása folyamatban van.

„A miniszterelnök asszony nem akarhatja, hogy csússzon a dátum, mert akkor be fogja árnyékolni a következő választásokat, és ha nyerni akar, akkor ezt nem engedheti meg magának. Nagyon sok ember van, aki nem akarja, hogy a brexit bekövetkezzen, és szintén rengeteg vállalat sem akarja, hogy megtörténjen. Az olyan emberek mint én is, azért vagyunk a parlamentben, hogy minden kétséget kizáróan végbe menjen a kilépés. Azonban októberig ennél sokkal többet mi sem tudunk mondani.” – nyilatkozta Peter Bone, az egyik konzervatív képviselő.

Egy dolog bizonyos, hogy Theresa May miniszterelnök asszony egyértelműen kijelentette, hogy a kilépés formális procedúráját addig nem kezdi meg a brit kormány, amíg a tárgyalásokhoz a stabil alapok és a kulcsfontosságú pontok nincsenek lefektetve. Itt olvashattok arról, hogy a kilépés hogyan fogja érinteni a Nagy-Britanniában élőket.      Forrás: http://www.independent.co.uk/

[fblike]

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után