„Egy szalonnás szendvics miatt” brutálisan meggyilkolta saját édesanyját egy fiatal srác Nagy-Britanniában 1

Egy fiatal nő, akinek a bátyja brutálisan meggyilkolta az édesanyjukat egy szalonnás szendvics miatt, most azt nyilatkozta, bármilyen hosszú börtönbüntetést is kapott, az nem elég.

„Egy szalonnás szendvics miatt” brutálisan meggyilkolta saját édesanyját egy fiatal srác Nagy-Britanniában 3

A 26 éves Lewis Bush annyira dühbe gurult amikor összeveszett édesanyjával, a 44 éves Kelly Pitttel a tavalyi év májusában a walesi Newportban található otthonukban, hogy ököllel ütötte, rugdosta és kegyetlenül meg is taposta. A támadás előtt közvetlenül Kelly még felhívta lányát, a 22 éves Jordan Busht, aki hallotta a telefonon keresztül, ahogy a bátyja az anyjával ordít, mert nem csinált neki szalonnás szendvicset.

A nő megkérte Jordant, hogy hívja a rendőrséget, de Jordan úgy döntött, hogy nem teszi, mert úgy gondolta, hogy ez csak egy újabb veszekedés, ami rendszeresen előfordult a családban. “A bűntudat, amiért nem hívtam a 999-et, örökké kísérteni fog” – mondta a fiatal nő, majd hozzátette: “Nem is tudtam, hogy az az utolsó alkalom, amikor beszélhettem vele.”

Jordan élettársa, a 30 éves Kieran Saunders, aki egy egyszerű munkás, két nappal később találta meg Kelly holttestét, Lewist pedig a rendőrök nem sokkal később letartóztatták. Az anyjuk holttestén elvégzett vizsgálatból kiderült, hogy a nő súlyos belső vérzést és 41 bordatörést szenvedett.

„Egy szalonnás szendvics miatt” brutálisan meggyilkolta saját édesanyját egy fiatal srác Nagy-Britanniában 4

Lewist feltételesen szabadlábra helyezték egy az anyja elleni korábbi támadás után, és ezt követően ölte meg őt, azok után, hogy előtte a nő éveken át folyamatosan családon belüli erőszak áldozata volt. Annak ellenére, hogy kezdetben tagadta a gyilkosságot, Lewis 17 nappal a per októberi kezdete előtt bűnösnek vallotta magát.

November 10-én életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, amelyből minimum 16 évet le kell ülnie, mielőtt feltételesen szabadulhat. Kelly valamivel több mint két évvel azután halt meg, hogy 2021-ben elveszítette legidősebb lányát, Lauren Bush-t, aki akkor 24 éves volt. Jordan elmondta, hogy Lewisnak és anyjának mindig is „bonyolult kapcsolata” volt, de Lauren halála után a dolgok rosszabbra fordultak.

„Egy szalonnás szendvics miatt” brutálisan meggyilkolta saját édesanyját egy fiatal srác Nagy-Britanniában 5

Nehézségeik ellenére azonban azt mondta, Kelly „mindig is szerette őt”. „Azt hiszem, ez volt a veszte – túl sokat törődött valakivel, aki nem érdemelte meg.”

Jordan elmondta, hogy váratlan hívást kapott anyjától azon az éjszakán, amikor megtámadták. „Hallottam, ahogy Lewis a háttérben szidta anyát, amiért nem csinált neki szalonnás szendvicset, nagyon fel volt húzva. Hallottam, amint anya dühösen visszakiabált, miért is kellene, amikor soha nem fizetsz azért, hogy itt lakhatsz, de azt is hallottam a hangján, hogy meg van rémülve, és össze van törve.”

“Nem hívtam a 999-et, mert azt hittem, ez csak egy szokásos vitájuk, és reggelre rendeződik.”

Jordan azt mondta, hogy ő és az anyja minden nap sms-eztek beszéltek is, és a veszekedés utáni nap megpróbált kapcsolatba lépni Kellyvel, de nem jött válasz. Másnap még Lewis-szal is beszélt, aki ekkor azt mondta, hogy az anyjuk „beteg és ágyban van”. Május 12-én, Kelly továbbra sem reagált, így Jordan élettársa, Kieran átment a lakásába, míg Jordan otthon maradt, hogy vigyázzon két hónapos kislányukra.

„Kieran végig velem telefonált, miközben anyámnál volt” – mondta. „Amint belépett a lakásba, elcsuklott a hangja. Anyát az ágyán találta, csurom véresen. Folyton csak azt mondogatta, hogy meghalt, de nem tudtam elfogadni.”

Kieran segítséget kért egy szomszédtól, aki telefonált a rendőrségnek. Lewist pedig még aznap este letartóztatták.

„Egy szalonnás szendvics miatt” brutálisan meggyilkolta saját édesanyját egy fiatal srác Nagy-Britanniában 6

Jordan azt mondta, hogy megtudni, hogy az anyja meghalt, olyan volt, mintha „kiszakították volna a szívét”.

Lewis ítéletéről szólva hozzátette: „Tizenhat év nem elég, és úgy érzem, ez nem igazságos. Semmilyen hosszú börtönbüntetés nem lenne elég. Lewis egy aljas szemét, és soha nem fogom megbocsátani neki, hogy elvette a legjobb barátomat.”

Jordan azt mondja, kapcsolata Lewisszal „szoros volt, amikor kicsik voltak”, de „eltávolodtak” egymástól, ahogy mindketten idősebbek lettek.

„Könyörögtem én számtalanszor, hogy anya végleg rúgja ki, amiért úgy viselkedik, de soha nem tette meg, mert a fia volt.”

Jordan elmondta, hogy minden bírósági meghallgatásra elment, és soha nem látott „egy pillanatra sem semmiféle megbánást” a bátyja szemében.

Hozzátette: „A megrázó felvételektől, amelyeken ott vigyorog, amikor letartóztatják, a hányinger kerülget.”

Az anyja előtt tisztelegve Kellyt egy “belül és kívül egyaránt életvidám és gyönyörű nőként” jellemezte, akit sajnálatos módon így örökre elszakítottak tőle.     Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után