Egy muszlim férfit lezavartak a londoni metróról, mert „gyanúsan” viselkedett 1

Egy muszlim pasast lekényszerítettek az egyik észak-londoni metrójáratról, miután az egyik utas meggyanúsította, hogy gyanúsan nyomogatja az iPad-jét.

northern-line_2729962k

A férfit konkrétan letessékelték a metrójáratról, miután gyorsan kikapcsolta tabletjét, amikor egy másik utas menet közben rápillantott a Finsbury Park megálló elhagyása után. Az eset a Piccadilly Line vonalán történt a szerdai napon.

A szemtanúk elmondása szerint a sértett muszlim férfit valósággal sokkolta, a másik fél reakciója. Wood Green metrómegállónál gyakorlatilag kizavarták a metróból, annak ellenére, hogy több utas is a védelmére kelt. Az egyik, magát csak Jonny néven említeni kívánó személy azt mesélte, hogy a muszlim férfit kipenderítő másik tagot több utas is rasszistának nevezte azért, ahogyan viselkedett, de ez őt egyáltalán nem hatotta meg.

Egy másik, az esetet végignéző személy azt nyilatkozta, hogy egyszerre volt szomorú, és felháborodott a történtek miatt, de ugyanakkor szívmelengető volt látni, ahogy teljesen ismeretlen emberek azonnal a fickó védelmére siettek, még akkor is, ha sikertelenül.

„A fickó állt a metrón, jólöltözött férfi volt aktatáskával a kezében. Nem volt annyira nagyon agresszív, de kétségkívül támadólag és sértő módon lépett fel a másik fickó ellen. Láttam, hogy más emberek is becsatlakoznak a vitába, így levettem a fejhallgatómat, és akkor értettem meg, hogy az álló pasas arra szólítja fel a másik, arabnak kinéző férfit, hogy azonnal hagyja el a szerelvényt, mert fenyegetve érzi magát a jelenlétében. Annyi történt, hogy a fickó kikapcsolta az iPad-jét , amikor meglátta, hogy az elegánsan öltözött másik fazon azt nézi, és ez az ő szemében gyanús és veszélyes viselkedésnek minősült.”

„Többen, köztük két nő, az egyik ült, a másik állt, azonnal beleavatkoztak a kibontakozó vitába. Az arab férfi láthatóan teljesen lefagyott, és nem tudta hogyan reagáljon. Egy pillanatig úgy tűnt, hogy verekedés lesz az egészből, mert a sértett fél is kezdett begurulni, de szerencsére sokan álltak köztük, így az embertömeg most kivételesen jól jött a metrón.” – mesélte Jonny, aki közelről nézte végig az egészet. Ő is leszállt Wood Green-nél a metróról a letessékelt férfivel együtt, és megpróbálta lenyugtatni, hogy amit mondtak neki, az egyáltalán nem volt jogos, sem pedig fair.

Az iszlámellenesség fokozódik egész Nagy-Britanniában, a jelenlegi nemzetközi helyzet miatt és a londoni tömegközlekedés, ahol az emberek egy légtérbe vannak összezárva, egyre gyakrabban a gyújtópontja ilyen és hasonló vitáknak.

„Ez az eset, vagy egy másik alkalom, amikor egy muszlim utast arra szólítottak fel, hogy utazzon már másik repülővel, gyakorlatilag ajándék az Iszlám Állam terrorszervezet számára, akik mindent megtesznek azért, hogy a közösségeinket darabokra szabdalják minden lehetséges módon.” – nyilatkozta a Tell MAMA igazgatója.

A rendőrség szóvivője annyit mondott, hogy bárki, akit hasonló atrocitás ér, bátran jelentse az esetet, amúgy pedig mindenkinek ugyanannyi joga van használnia a tömegközlekedési eszközöket, és egyébként pedig nincs ok arra, hogy fenyegetve érezzük magunkat a buszokon vagy metrókon Londonban.      Forrás: http://www.standard.co.uk/

[efb_likebox fanpage_url=”https://www.facebook.com/hunglia.magyarok” fb_appid=”” box_width=”” box_height=”” colorscheme=”light” show_faces=”1″ show_header=”0″ show_stream=”0″ show_border=”1″]

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után