Egy angliai városban egy fejszés férfit kellett lelőnie a rohamrendőröknek, míg a tegnapi nap folyamán egy utcai verekedés közben rántott kést egy elkövető és szúrta nyakon a másik illetőt Romfordban, London keleti felén. Mindkét eset fényes nappal történt, a sokkolt arra járók legnagyobb döbbenetére, méghozzá, nagyon forgalmas környékeken.

Egy fejszés férfi miatt rémültek meg az emberek délelőtt Hullban

romford2811

Fegyveres erőket helyeztek ki a Holderness Roadra, Hullban, miután egy bejelentés szerint, egy férfit láttak a postánál, aki veszélyt jelentett az emberekre. A szemtanúk szerint, egy sebesült férfi mászkált az utcán egy fejszével a kezében, majd puskalövésnek hangját lehetett hallani.

A rendőrség megerősítette, hogy a rendőröknek lövéseket kellett leadniuk a 31 éves férfire, aki ennek következtében megsérült. A rendőrséget délelőtt 9:20 körül hívták ki az esethez, akik ezt követően le is zárták a környező utakat. Azoknak, akik a Charles Streethez közeli lezárt területen élnek, azt tanácsolták, hogy maradjanak otthon

A Humberside-i rendőrség szóvivője a következőket nyilatkozta: „Megerősíthetjük, hogy ma délelőtt, 9:37-kor egy 31 éves férfi megsérült a rendőrtisztek által leadott lövéseket követően. Fegyveres tiszteket helyeztünk ki a Holderness Road környékére röviddel 9:20 után, azt követően, hogy bejelentések érkeztek, amelyek szerint az emberek biztonságát veszélyeztető férfit láttak a Holderness Roadon lévő postánál, Hullban. A férfi, akinek a nevét nem árulhatjuk el, már orvosi ellátásban részesül.” A nyomozás folyamatban van az esettel kapcsolatban, amelyet az Independent Police Complaints Commission végez.

Egy férfit nyakon szúrtak az egyik Primark üzlet előtt fényes nappal

Police at the scene in Hull where a A 31-year-old man allegedly wielding a ëdouble-ended axeí in a city centre was shot by police today. See Ross Parry story RPYAXE; Armed officers were sent to the scene near a Post Office in Hull, East Yorkshire, shortly after 9.20am following ëconcerns for the safety of the publicí. Witnesses told of a huge police presence in the Charles Street area of the city this morning, with several roads cordoned off and firefighters also at the scene.

Tegnap egy férfit szállítottak sürgősen egy helyi kórházba, akit a nyakán szúrtak meg az egyik kelet-londoni Primark üzletnél. Szinte minden létező sürgősségi szolgálat az esethez sietett  beleértve a rendőrséget, a mentőt és a légi mentőt is. Az incidens a Romford-i Exchange Streeten történt tegnap délután 2:15 körül. A bejelentések szerint, két férfi verekedett egymással.

Mialatt a rendőrök elkerítették az utca érintett részét, a megrémült vásárlók elmesélték, hogyan szúrta az egyik férfi nyakon a másikat a Primark előtt. A rendőrség szóvivője azt mondta, hogy egy a 30-as éveiben járó férfit kellett ellátni a nyakát ért szúrás okozta sérülés miatt. Az illetőt el is szállítottak az egyik kelet-londoni kórházba.

A Scotland Yard azt mondta, hogy eddig nem történt letartóztatás és nyomozás folyik az ügyben. A Time 107.5 FM-nél rádiós gyakornokkén dolgozó George Mark azt mondta, hogy kb. 10 rendőr volt az utcán, amikor ő kiért az esethez hétfő délután.

„Vásárlók tömegei voltak ott, akik amikor elhaladtak, nyilvánvalóan látták amint a rendőrök lezárták a helyszínt. Nem tűnt úgy, mintha bárki is megrémült volna, bár mindenki megpróbált információt kicsikarni a járőrökből.”

Jill Hartwell a következőket osztotta meg a Facebookon: „Romfordban vásárolok karácsonyra és rendőrség van mindenütt, valakit, akit most szúrtak meg, helikopterrel szállítottak el.”

Egy férfi a következőket tweetelte: „Egy férfit előttem szúrtak nyakon Romfordban. Micsoda egy város ez, ahol élek.”

A rendőrség már nyomozást indított és arra kéri a szemtanúkat, hogy jelentkezzenek, ha tudnak valamit az üggyel kapcsolatban.   Forrás: standard Hirdetőinknek: info@hungliaonline.com