Egy embert az utcán, egy másikat pedig egy metrómegállóban késeltek meg Londonban 1

Az utóbbi napokban több késes támadás is történt Londonban a nyílt utcákon, ráadásul forgalmas időszakokban, forgalmas helyeken. Az egyik támadás áldozata szerencsés volt, és kisebb sérülésekkel megúszta, azonban tegnap egy férfi már belehalt sérüléseibe, miután valaki nekitámadt az utcán.

vauxhalltube

Vasárnap reggel egy dél-londoni metróállomást zárt le a rendőrség, miután egy ismeretlen elkövető megtámadott, és megsebesített ott késsel egy férfit. A Vauxhall megállót lezárták, amíg a nyomozás folyt. A nyomozók bejelentése szerint az incidens hajnal fél hat körül történt, és az áldozat megúszta néhány kisebb sérüléssel a lábain, a szóvivő pedig tájékoztatta a sajtót nemrégiben, hogy a férfit már ki is engedték a kórházból. „Egy 35 éves férfit őrizetbe vettünk az állomástól nem messze, és éppen a kihallgatása zajlik.” – tette hozzá.

Hétfő este már nem volt ilyen szerencsés egy másik áldozat. A rendőrök gyilkosság ügyében nyomoznak, miután egy férfit halálosan megsebesítettek egy forgalmas, nyugat-londoni utcán. Úgy tudni, az áldozat egy 34 éves férfi volt, a támadás Wealdstone-ban történt hétfőn kora este. Egy szemtanú nyilatkozata szerint az elkövető mellkason szúrta az áldozatot, aki azonnal összeesett a Halifax-fiók mellett, miközben az utca tele volt a hazafelé igyekvő bejárós dolgozókkal. Hamarosan helyszínre érkeztek a mentők, és kórházba siettek a válságos állapotban lévő áldozattal, azonban már nem tudtak rajta segíteni, és a kora reggeli órákban meghalt.

A nyomozók egész éjjel vizsgálták a helyszínt a szemtanúk szerint. Egy közelben élő nő (aki anonimitását kérte) azt mondta, rengeteg vér volt a földön, és a rendőrök egész éjjel őrizték az elkordonozott helyszínt. „Rengeteg kiabálást és sikoltozást, valamint szirénázást hallottam, de eleinte nem is figyeltem, mivel ez errefelé elő szokott fordulni. Aztán a fiam felhívott, hogy én rendben vagyok-e, mert valakit megöltek a bank előtt. Ekkor már kinéztem az ablakon, és láttam, hogy teljes a káosz. Egy fehérruhás férfi fényképeket készített, a nyomozók pedig éppen felállították a sátrat. Minden boltot bezártak – Asda, Boots, konditerem -, senkit nem engedtek a helyszín közelébe.”

tent1

Mark Lawson főnyomozó azt nyilatkozta: „Úgy hisszük, hogy a késelés idején, 6:50 körül rengetegen voltak az utcán, akik a Harrow és a Wealdstone megállók felől jöttek. Kérünk mindenkit, aki arra járt, és látott vagy hallott valami gyanúsat – különösen, ha valaki látott embereket futni az állomások felé -, azt jelezze nekünk.”

Egyelőre nem történt letartóztatás az ügyben. A nyomozó azt mondták, sejtik, ki lehetett az elhunyt, de még várnak a hivatalos azonosításra.

Aki látott valamit, hívhatja a 020 8358 0200 számot, valamint az 101 – et, de névtelenül bejelentést tehet a 0800 555 111 telefonszámon is.  Forrás, forrás Hirdetőknek: info@hungliaonline.com

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után