Minden egy érzéssel kezdődött. Ez már azóta bennem volt amióta először hagytam el az országot, nyaralás céljából. Mindig is utazni szerettem volna, főleg Európában. Magamba akartam szívni más országok kultúráját, itthon már nem éreztem jól magam, kicsi volt ez a hely számomra.
Három éve megismertem valakit, jó barátnők lettünk. Ő már Londonban élt és folyton azt hallgattam tőle, hogy mennyivel jobb, mint itthon. Természetesen el is hittem. A terv a következő volt: összeköltözünk, és mint a legtöbb Angliában élő magyar a vendéglátásban keresünk nekem munkát. A dolgok viszont megváltoztak, csalódnom kellett ebben a lányban, cserbenhagyott. Ez persze nem tántorított el. „Vajon mit csináljak?” ,,Mihez kezdhetnék a hatalmas UK-ban egyedül?” ,,Kihez forduljak?” Ezek és ehhez hasonló kérdések merültek fel bennem.
A válasz hamar megfogalmazódott a kis fejemben. Szeretem a gyerekeket ők is engem. „Au pair leszek!” Skype interjúk követték egymást egy olyan családdal, akit az interneten találtam. Kedvesek voltak, elmondták, hogy az étel ingyen lesz, sokat kell majd takarítanom, de befogadnak, zsebpénzt is kapok és a szállást sem kell fizetnem. Jól hangzik igaz? Főleg annak, aki Londonban él és tudja milyen drága.
Hirtelen történt minden. Három hónap nagyon gyorsan eltelt. Ennyi időm volt utazás előtt, de amikor a repülőn ültem furcsa érzés fogott el. Hallgatnom kellett volna erre. Reményekkel tele érkeztem meg a Luton repülőtérre. Addigra már tudtam, hogy újra szeretném kezdeni az életem, jó, erős angol nyelvtudásra vágytam.
Az érkezésem napján mindenki kedves és mosolygós volt. Három gyerek volt, egy 11, egy 9, és egy 7 éves. Már az első munkanapomon kiderült, hogy rájuk egyáltalán nem kell vigyáznom, viszont mint az ókori egyiptomi rabszolgák, tisztelnem kellett őket 22 éves létemre, minden kívánságuk teljesítenem, eltakarítani a földön hagyott koszos fehérneműjüket (nem szimplán kicsit koszos). A szülők szobájáról ne is beszéljünk. Nem moshattam a ruháimat, mert a mosógép elromlott (3 hét múlva vettek újat, maguknak megoldották), egy mélyedésben aludtam, ami a matrac közepén volt. A főnökasszony kedvenc elfoglaltsága az volt, hogy ordibáljon velem miután rossz napja volt. Az étel volt az egyik legnagyobb dilemmám. Na, az az, ami nem sokszor volt. A család evett, én néztem. Egyszer odalöktek valami maradékot. Nekem maradt a kenyér és a lekvár. 7 kilogrammot fogytam edzés és saját szuper diéta nélkülözése mellett.
Egy idő után elegem lett. Nem bírtam tovább. Host familyt váltottam. Mindezt egy nagyon kedves barátnőm segítségével. Aki egy csodás ember. Szegényt szintén rabszolgának tartják már majdnem két éve, de sajnos bírnia kell, mert iskolába jár, és most fogja befejezni hamarosan. Amikor elkezdte ezt a munkát csak kis dolgokat kellett csinálnia, ma már neki kell az egész házat rendben tartania, és a gyermekeket nevelni.
A másik, au pair barátnőm szintén hasonló cipőben jár, de függenek az adott családtól, mert egyelőre nincs hova menniük. Az új házban két gyönyörű gyermek volt, egy két éves kislány és egy öt éves kisfiú. Minden rendben volt, szerettem ott lenni. Bulizni jártam, plusz munkát kerestem, jelentkeztem egy jó iskolába. Éltem egy átlagos fiatal életét. Egészen 3 héttel ezelőttig. Öt hónap nyugalom után kirúgtak. „Nincs pénzünk rád!” „Túl sokba kerül az iskola a kisfiúnak”!
Amikor ezeket a sorokat írom, még mindig nem tudom felfogni rendesen, hogy tárgyként kezeltek, akit kényükre, kedvükre tarthattak, mert nem volt hova mennem. A második host familym is szintén azt hitték dönthetnek a sorsom felől. Azt mondták, jöjjek haza majd itt találok munkát. Vagy legyek megint au pair. Lázasan munkát kerestem, kaptam is egy hotelben, de az állítólagos barátom, akinél lakhattam volna az első fizetésig egyik napról a másikra eltűnt. Az ottani „barátaimról” kiderült, hogy nem számíthatok rájuk és nem is azok, akiknek hittem őket. Tisztelet a kivételnek! Két csodálatos, au pair barátnővel lettem gazdagabb. Sajnos náluk nem lakhattam. Ez már egy hosszabb történet. Tudnék még szomorúbb dolgokat mesélni, hallottam sikertelen sztorikat erről a munkáról.
Mit tanultam 7 hónap alatt? Ne bízz meg csak abban, akiben 100%ig biztos vagy! Ne add fel, tarts ki! Ha a UK-ba mész csak rendes munkát vállalj, ne higgy ezeknek a családoknak el semmit! A legfontosabb: soha többé nem leszek, au pair! Szerző: Viktória Vizi
[fblike]
- Így értesülhetsz friss híreinkről azonnal
- Itt csatlakozhatsz a HuNglia Facebook csoporthoz (15,400fő)
- Itt kedvezményes kuponokat találsz angliai magyaroknak
- Próbáld ki az új Hunglia keresőt