Egy angliai magyar anyuka példamutató sztorija: hatalmas sikere van a menekült anyukák és gyerekek megsegítésére indított adománygyűjtésének 1

Egy Angliában, azon belül is Derbyben élő magyar anyukát elárasztották az Ukrajnából elmenekülő nők és gyerekek megsegítésére szánt adományok. A Sinfin területén élő Nagyné Szilviának le kellett állítania az élelmiszer-, ruha- és pelenka-adományok áradatát egy időre, miután annyira sok érkezett, hogy elfogyott a tárolásukra szánt hely.

Egy angliai magyar anyuka példamutató sztorija: hatalmas sikere van a menekült anyukák és gyerekek megsegítésére indított adománygyűjtésének 3

Az első adományokkal teli teherautó szombaton (március 12-én) indult el Derbyből a kelet-magyarországi Záhonyba. Nadine Peatfield, a helyi önkormányzattól reagált Szilvia megkeresésére, hogy segítsen neki több helyet szerezni a beérkező adományok tárolására.

Szilvia a Derbyshire Live-nak így nyilatkozott: “Bármelyik pillanatban kerülhetnénk ugyanebbe a helyzetbe mi is, és ez annyira ijesztő. Anya vagyok, gyerekem van, és el sem tudom képzelni milyen nehéz helyzet lehet ez sokak számára. Láttam a híreket és azt, ami történik Ukrajnában, és tudtam, hogy nem ülhetek tétlenül, cselekednem kell. Azonnal írtam a Facebookra, és rengetegen reagáltak az üzenetemre, és ajánlották fel, hogy ők is akarnak segíteni. Ez csodálatos érzés, és nagy meglepetés volt számomra.”

Szilvia, aki alig több mint egy hete kezdett el adományokat gyűjteni a menekülteknek, a Derbyshire Live-nak elmondta, hogy a háza nagyon gyorsan megtelt, miután a környékbeliek egyre másra hozták, amit csak tudtak a helyi fish and chips bolthoz, ahol ő maga dolgozik. Azt mondta: “Hiszitek vagy sem, de három nappal később már nem tudtam használni rendesen a konyhámat, sem a nappalimat, mert annyira tele volt az egész ház.”

Peatfield így nyilatkozott a Derbyshire Live-nak: “Szilvia megkeresett, hogy segítséget kérjen. Elmondta, hogy rengetegen hozzák neki az adományokat, nekem pedig van egy teherautóm, így megkérdeztem, hogyan tudnék neki segíteni? Azt mondta, hogy szüksége lenne még több helyre, és szüksége van arra is, hogy megosszam a kezdeményezést én is, akivel csak tudom, mivel munkámból fakadólag én rengeteg emberhez el tudom juttatni a hírt.”

Nadine ezt követően helyet szerzett Szilviának a Sinfin Lane-i Szent István-templomban az adományok ideiglenes tárolására. Azt mondta: „Elmentem az Armadillo raktárba a Sinfin Lane-en, hogy megnézzem, tudnak-e segíteni egy kis tárhely kialakításában, és két tárolóegységet is nekünk adományoztak egy hónapra.”

„Múlt pénteken kijelöltem egy két órás intervallumot, hogy az emberek az alatt leadhassák a tárgyakat, amiket adományozni szeretnének… Két órán keresztül az emberek megállás nélkül hozták a holmijaikat kocsival, és a terem a végére teljesen tele volt.”

A ràszorulò családok megsegitèsère most már pènz adomànyokat is gyűjtenek. Létrehoztak egy GoFundMe oldalt is erre a célra, ahol bárki tudja támogatni a bajba jutottakat akár csak egy kisebb összeggel is.   Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után