Egy 4 éves kislány meghalt, amikor egy ház apró darabokra robbant Dél-Londonban 1

Meghalt egy négyéves kislány, miután robbanás tett a földdel egyenlővé egy otthont Dél-Londonban. Három embert is kórházban ápolnak, miután a tegnap reggeli robbanásban és az azt követően keletkezett tűzben teljesen megsemmisült a Thornton Heathen található ingatlan.

Egy 4 éves kislány meghalt, amikor egy ház apró darabokra robbant Dél-Londonban 3

A mentők egész nap a Galpin’s Road-i családi ház maradványai közt kutattak további túlélők után. A katasztrófavédelemnek és a szomszédoknak három gyereket sikerült kiemelniük a romok közül. Ám a szomszédok félelmei beigazolódtak, ugyanis a negyedik gyereket nem sikerült időben megtalálni, amit a mentőszolgálat munkatársai megerősítettek.

A gyermeket végül a törmelék között találták meg, de sajnos a helyszínen életét vesztette. Egyelőre nem világos, hogy mi váltotta ki a robbanást, de az utcán lakók közül többen azt mondták, hogy az elmúlt napokban gázszagot éreztek.

Egy 4 éves kislány meghalt, amikor egy ház apró darabokra robbant Dél-Londonban 4

Többen is arról számoltak be, hogy két hete erős gázszagot éreztek, mások pedig azt mondták, hogy az elmúlt két napban szédültek és volt aki rosszul is lett.

A Merton Council vezetője, Ross Garrod gázrobbanásnak minősítette az esetet. A London Fire Brigade (LFB) azonban azt közölte, hogy a robbanást kiváltó okot hivatalosan még nem erősítették meg, és vizsgálatot indítottak.

Egy 4 éves kislány meghalt, amikor egy ház apró darabokra robbant Dél-Londonban 5

Nincs több olyan személy, akit az incidens után még nem találtak meg, így a további túlélők utáni keresést abbahagyták. A szomszédok szerint négy gyerek és egy anyuka lakott a croydoni kertes házban.

A Galpin’s Road lakói, Delroy Simms (62) és Kutoya Kukanda (50) nevű, szintén a környéken lakó személyeket „hősöknek” nevezték, miután ők mentették ki a három gyermeket a házból.

Simms úr, pizsamába öltözve a kordon mellett, ezt mondta: „Épp munkába készültem, amikor meghallottam a robbanást. Egyből tudtam, mi az, mert a gázszagot egész héten éreztem. Tegnap fájt is a fejem. A szomszédom egész héten hívta őket (a gázszerelőket). Amikor meghallottam a robbanást, olyan volt, mint egy földrengés. Az egész házunk rázkódott. Az ablakainkon lévő redőnyök letörték a zsanérokat. Odamentem az ablakhoz, és akkor láttam a pusztítást.” – mondta.

A szemtanúk elmondása szerint a környező házak ablakai betörtek a robbanás ereje miatt. A helyszínről készült képeken az utca túloldalán lévő házakban jól látható, mekkora károk keletkeztek, az ablakok kitörtek és a tetőcserepek több helyen lepotyogtak.

Egy 4 éves kislány meghalt, amikor egy ház apró darabokra robbant Dél-Londonban 6

A londoni mentőszolgálat szóvivője azt mondta: „Négy embert láttunk el a történtek után a helyszínen. Egyet hazaengedtek, hármat pedig kórházba szállítottak. Sajnos egy gyerek a helyszínen életét vesztette.”

A londoni tűzoltóság közölte, hogy Norburyből, Mitchamból, Nyugat-Norwoodból, Woodside-ból és a távolabbi állomásokról is be kellett vonni a személyzet egy részét az eset kezelésére. Körülbelül 40 tűzoltó volt a helyszínen a tegnap reggeli órák folyamán – közölte az LFB szóvivője, miután a segélyhívások elkezdtek özönleni.  Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után