A hétvége sajnos ismét nem mentes az erőszakos eseményektől. Egy újabb férfi lett késelés áldozata Londonban, míg egy másik angliai nagyváros, Birmingham területén pedig a rendőrök lőttek le egy másik személyt egy hajnali rajtaütés során.
Az újabb késelésről egyelőre annyit lehet tudni, hogy London nyugati felén történt, szombat hajnalban. A rendőrséget valamikor nem sokkal éjfél után riasztották a Gowan Avenue-hoz. A kiérkező járőrök egy 29 esztendős fiatal férfit találtak a helyszínen, akinek több szúrt sebe volt.
A szemtanúk beszámolója alapján a késelést követően többen is a srác segítségére siettek, és próbálták ébren tartani a mentők megérkezéséig. A hivatalos jelentés szerint a mentősök megérkezését követően még vagy 30 percen keresztül küzdöttek a fiatal életéért, azonban sajnos már nem tudták megmenteni, a helyszínen belehalt a sérüléseibe.
Az elhunyt hozzátartozóit már értesítették. A rendőrség nyomozást indított a gyilkosság kapcsán, azonban egyelőre még nem tiszta, hogy pontosan mi is történt a támadást megelőző pillanatokban. Annyit biztosan tudunk, hogy letartóztatás egyelőre nem történt.
A másik haláleset körülményei igencsak eltérőek, ugyanis ebben az esetben az áldozatra a renőrség nyitott tüzet egy a hajnali órákban végrehajtott akció során. Ez az eset Anglia második legnagyobb városában, Birminghamben történt, még pénteken hajnali 5 óra tájban. A West Midlands Police elmondása szerint ez egy a hírszerzés információira hagyatkozva elvégzett akció volt.
A hivatalos jelentésben az áll, hogy: „Az akció végrehajtása közben egy az 50-es éveiben járó férfit lelőttek és nem sokkal később még a helyszínen belehalt a sérüléseibe.” Az alakulat emberein, akik az akciót végrehajtották, volt kamera, ami az egész eseményt rögzítette, így a felvételeket most letöltötték és az Independent Office for Police Conduct ellenőrzi, hogy mi is történt pontosan, és mennyire volt indokolt lőfegyver használata.
A helyszínt a lövöldözés után körül zárták. A lakótömb lakásaiból közvetlenül az események után egy rövidebb ideig senki nem mehetett se ki se be az egyik szemtanú elbeszélése alapján.
A jelentés szerint a mentőket hajnali 5:04-kor értesítették és mikor a helyszínre érkeztek a lelőtt férfinek már szívrohama volt. A rendőrök szívmasszázst alkalmaztak rajta, amit a mentősök folytattak tovább ezután. Többször próbálták az illetőt újraéleszteni de sajnos sikertelenül. Minden erőfeszítésük ellenére a helyszínen életét vesztette.
Az eset sajnos nem az első, ráadásul pont egy pár hónappal ezelőtt volt egy hasonló eset, amikor egy fegyvertelen férfit lőtt le az egyik rendőr egy hasonló rajtaütés során Coventry területén. Abban az ügyben is vizsgálat indult, hogy a rendőrtiszt a szabályoknak megfelelően járt-e el. Forrás