Egy 29 éves nőt megkéseltek, egy 81 éves asszonyt pedig megerőszakoltak az utcán Londonban 1

Megerőszakolt egy 81 éves asszonyt egy férfi, aki azután követte őt, hogy leszállt a buszról London déli részén. A Scotland Yard azt nyilatkozta, az áldozatot a támadás után kórházba szállították, ami azután történt, hogy péntek este leszállt a 155-ös buszról Balhamban. Fél 9 körül szállt le a Balham High Road megállónál, ezután követte őt a támadója, és egy Rinaldo Road melletti elhagyatott részre rángatta, majd kétszer is megerőszakolta.

balham-rape

A Met nyomozói egy férfi után kutatnak, akit akkortájt láttak a környéken, valamint az áldozat által viselt dzsekit is keresik. Melissa Laremore nyomozó azt nyilatkozta: „Jelenleg szeretnénk tanúnak megtalálni egy férfit, aki a Rinaldo Road környékén járt aznap este. Egy olyan kabátot viselt, amelynek a hátulján jól megkülönböztethető amerikai zászlós design volt. Szeretném bátorítani, hogy lépjen kapcsolatba a rendőrséggel. Ezen kívül keressük az áldozat piros, Marks&Spencerben vett kabátját is, amely a támadás után eltűnt. A nyomozóink a helyszínen igyekeznek nyomokra bukkanni, de kérünk mindenkit, hogy ha látott, vagy tud valamit, akkor vegye fel velünk a kapcsolatot.”

Egyelőre egy 41 éves férfit tartóztattak le az ügy kapcsán. Ha bárki látott bármit, az jelenheti a 020 8649 3105 telefonszámon a rendőrségnek, vagy névtelenül a 020 8649 3105 számon is.

Egy fiatal, 29 éves nőt pedig a nyílt utcán késeltek meg, és már eszméletlen volt mire rátaláltak. A támadás hétfő este történt Dagenham területén a Krithia Road-on, fél 11 magasságában. A kiérkező mentők azonnal egy kelet-londoni kórházba szállították. A fiatal áldozat életveszélyes sérüléseket szenvedett és nagyon sok vért vesztett.

dag1a

A hírek szerint egy biciklis hívta ki a mentőket, amikor rátalált a földön fekvő nőre, majd további két személy segített a sérültnek, míg a mentő a helyszínre ért. A rendőrség most velük próbálja meg felvenni a kapcsolatot. A rendőrség szerint a Castle Green Park mellett támadhatták meg az áldozatot, de egyelőre a tettes még nem került elő.   Forrás   Hirdetőinknek: info@hungliaonline.com

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után