2014 folyamán mintegy 32 ezer magyar költözött külföldre, legalább egy éves kinti tartózkodás céljából. Ez a szám a hivatalosan leközölt adatoktól jóval eltér, és ezek szerint az országot elhagyók száma nem csökkent, hanem egy év alatt másfélszeresére nőtt.

A380_29

A legtöbb ember pénzügyi, és gazdasági okok miatt költözik, de egyre többen vesztik hitüket az oktatásban, és próbálkoznak külföldi egyetemekre való bejutással. A tanulmány szerint a kiáramlók 75%-a még a 40. életévét sem töltötte be.

A statisztikai hivatal adataiból az is kiderül, hogy 2014-ben hatszor annyian hagyták el Magyarországot, mint 2009-ben, ami önmagában is rémisztő adat az ország jövőjét illetően. Ezen kívül azt is jól mutatja, hogy mennyire optimisták az otthon élők a gazdaságban és az életszínvonalban bekövetkező, várható változásokat tekintve.

A hivatalos, otthoni adatok, és a befogadó országokban regisztrált magyarok számában lévő eltérés pedig további kérdéseket vet fel. A 2011-es népszámlálás adatai szerint 143 ezer magyar élt egy évnél hosszabb ideig külföldön, és további 70 ezer egy évnél rövidebb ideig.

Egy 2014-es statisztika 230 ezer hivatalosan bejelentett magyar állampolgárról tud az európai országok valamelyikében. Az adatok azonban sokszor zavarosak, egy másik statisztika szerint ugyanis csak Nagy-Britanniában 1 millió magyar fizeti aktívan a TB-t (NI), amihez persze nem kell feltétlenül az országban tartózkodni.

Érdekes adatok a kivándorló magyarokról:

  • A legtöbb magyar Németországba, Nagy-Britanniába vagy Ausztriába vándorol ki.
  • Egy EU-s kutatás szerint az emigráns magyarok 44%-a 30 évnél fiatalabb, és 77% még nem töltötte be a 40-et. A kivándorlók közt a legtöbben nőtlen férfiak.
  • A Németországba kivándorló magyarok 40%-a szakmunkás, míg a Nagy-Britanniába érkező magyar bevándorlók 40%-a diplomás.
  • A megkérdezettek közül csak minden tizedik akar hazatérni.

Oktatás és tanulás külföldön

Egy közvélemény kutatásban megkérdezett több, mint 500 diák közül a 40%-uk biztosra mondta, hogy külföldön szeretnének továbbtanulni, és a megkérdezett szülők közül 10-ből 8 támogatná is ebben gyermekét. A legtöbben Angliába, az USA-ba és Németországba tervezik a tanulmányaik folytatását.

Jelenleg több, mint 10 ezer magyar diák tanul külföldi egyetemeken. A legtöbben az oktatás könnyebbsége, gyakorlatiassága és a diploma értéke miatt választják inkább más országok egyetemeit. Angliában átlagosan 3,5 millió forint az éves tandíj, amit még az angol diákok is csak diákhitelből tudnak fedezni, de sokan választják a nemzetközi hírnevű skót felsőoktatási intézményeket, ahol az EU-n belülről érkező diákoknak ingyenes az oktatás.

Ha máskor is szeretnéd angliai magyaroknak szóló híreinket olvasni, nyomj egy Like-ot:

[efb_likebox fanpage_url=”https://www.facebook.com/hunglia.magyarok” fb_appid=”” box_width=”250″ box_height=”80″ colorscheme=”light” show_faces=”0″ show_header=”0″ show_stream=”0″ show_border=”1″][email-subscribers namefield=”NO” desc=”Hírlevelünkhöz email címed megadásával csatlakozhatsz” group=”Public”]

Csatlakozz facebook csoportunkhoz: https://www.facebook.com/groups/319485078225041/

Forrás: http://www.atv.hu/belfold/20150410-atleptunk-egy-hatart-indulnak-meg