Súlyos incidensként regisztrálták a történteket Swansea városában, miután egy feltételezett gázrobbanás három embert kórházba küldött, és félő, hogy egy negyedik ember pedig az életét vesztette.
A robbanás hétfőn nem sokkal délelőtt 11 óra után teljesen megsemmisítette az egyik házat, és szintén a földdel tette egyenlővé a szomszédos ház nagy részét a város szélén, a Clydach Roadon. A város szélén, a Clydach Road-on és a környékén lakók arról számoltak be, hogy hétfőn nem sokkal délelőtt 11 óra után „hatalmas robbanás” volt hallható.
A hanghatás olyan erős volt, hogy az egy mérfölddel arrébb élők azt mondták, hogy „még ott is megrázkódott az egész ház”, és megremegtek az ablakok, amelyet követően a közösségi oldalakon a környéken lakók egész hada számolt be arról, hogy hallotta az irgalmatlan nagy durranást, és volt köztük olyan is aki több, mint 10 km-re volt a történtektől.
Úgy tűnik, hogy a robbanás több ablakot is betört, és legalább két környező épület külsején is égési nyomok keletkeztek.
A sürgősségi szolgálatok arra kérték az embereket, hogy „kerüljék a környéket ha tehetik”, mivel az incidens kapcsán a helyszínelés és a romok eltakarítása hétfőn délben még „javában tartott”.
Emma Kavanagh ezt írta: „Olyannak érződött, mint az utolsó földrengés ami a környékünkön volt. Azt hittem, leszakadt a kéményünk!”
A 26 éves Abbie, aki nem kívánta megosztani a teljes nevét, és fél mérföldre lakik a helyszíntől, azt mondta, hogy a robbanás olyan erejű volt, mintha egy autó csapódott volna az otthonába.
„Dolgoztam épp, amikor hatalmas csattanást hallottunk, úgy hangzott, mintha egy autó a garázsunkba csapódott volna, és a dörrenés megrázta az egész házat” – mondta.
A közép- és nyugat-walesi tűzoltó- és mentőszolgálat szóvivője a Metro.co.uk-nak elmondta: „Március 13-án, hétfőn 11:20-kor Morristonból, Swansea Westből, Neathből, Gorseinonból és Port Talbotból egy morristoni incidenshez hívták a személyzetet egy feltételezett gázrobbanás miatt. A tűzoltóságon és a mentőszolgálaton kívül a dél-walesi rendőrség és a walesi mentőszolgálat is jelen van a helyszínen.”
„A dél-walesi rendőrség súlyos incidensként jelentette a történteket, további információ jelenleg nem áll rendelkezésre. További információért forduljon mindenki a dél-walesi rendőrséghez.” Forrás