Kamera rögzítette, amint egy idős asszony egy London belvárosában lévő áruházban egy ismeretlen nő babakocsijába nyúlva megpróbálta megfojtani annak egy éves kisbabáját.

wom2

A rendőrség továbbra is keresi az asszonyt, aki miközben a babakocsiba nyúlt, annyit mondott: „Ez a baba inkább lenne halott.”

Az eset a London belvárosában lévő egyik Boots áruházban történt. Az idősödő fehér nő, aki körülbelül a hatvanas évei elején járhat, teljesen nyugodtan sétált oda a gyanútlan anyukához, aki a babakocsi mellett állt.

A gyermek csak azért nem sérült meg, mert az anyuka nagyon gyorsan lereagálta az eseményeket, és elrántotta a nő kezét a gyerek torkától.

A rendőrség nyilvánosságra hozta az áruházi kamerák által is felvett jelenetet, ami január 16-án történt.

https://www.youtube.com/watch?v=s4kFjHoWLb0

Az öregasszony, aki a felvételen egy csíkos színes ponchot visel, jól látható rajta, amint besétál az áruházba, végig sétál egészen a babakocsiig, majd kezet emel a kisbabára.

Az anyuka először azt hitte, hogy az asszony csak babázni akar, de mikor látta, hogy mit csinál azonnal elrántotta a nő kezét a kisbabáról.

„Ez a nő csak úgy odasétált, és elkezdte fojtogatni a babakocsiban lévő gyermeket. Valami olyasmit mondott, hogy a babának jobb lenne, ha halott lenne. Látni lehetett, ahogy a babakocsi elmozdul a helyéről. Az anyuka eleinte nagyon nyugodt volt, aztán nála is eltört a mécses a szörnyű élmény után. Azután megérkezett a rendőrség.” – mesélte az egyik dolgozó, aki szemtanúja volt az eseménynek.

crop_KP_97769_640x360

A biztonsági őr, aki hamar ott termett, megkérdezte, hogy mi történt, mire az asszony valami olyasmit felelt, hogy az a baba nem érdemli meg, hogy éljen. Ezt követően a biztonsági őr kitessékelte az asszonyt az áruházból, aki a Trafalgar Square irányába távozott.

„Az eset rendkívül szokatlan. A nő teljesen ismeretlenül ment oda a gyerekes anyukához, így az indíték szinte bármi lehet.” – nyilatkozta Dave Bolton nyomozó.

A rendőrség a CCTV kameráin keresztül a Trafalgar Square-ig követte, ahol elvegyült egy csapat tüntető közt.

Körülbelül 157 cm magas, fehér, hatvanas évei elején járó nő, akinek különös ismertető jegye, hogy a szemén valamiféle feltűnő rendellenesség figyelhető meg. Ha valaki látja, vagy bármit tud róla, hívja a 0800 555 111 számot.

Ha máskor is szeretnél friss, angliai magyaroknak szóló híreket olvasni, nyomj egy Like-ot:

[efb_likebox fanpage_url=”https://www.facebook.com/hunglia.magyarok” fb_appid=”” box_width=”500″ box_height=”185″ colorscheme=”light” show_faces=”1″ show_header=”0″ show_stream=”0″ show_border=”1″ ]

Csatlakozz facebook csoportunkhoz: https://www.facebook.com/groups/319485078225041/

Forrás: http://www.standard.co.uk/news/crime/shocking-moment-woman-reaches-into-pram-and-chokes-helpless-oneyearold-child-and-says-that-baby-would-rather-be-dead-10050476.html