Busszal ütközött, majd a sofőrt lábon szúrták Észak-Londonban 1

A cím alapján egy 90-es évekbeli akciófilm első jelenete is lehetne, de ez az angliai valóság, ahol egy jármű először egy busznak csapódik, majd a mögötte lévő autóból kiszálló emberek a sofőrt lábon szúrják.

bus-smash

Tegnap este Stamford Hill-nél történt az eset, valamikor este nem sokkal 21 óra után. Egy fekete Peugeot sofőrje egy buszba hajtott, majd ezt követően a mögötte lévő Opelből (Vauxhall) ketten kipattantak és a sérült jármű felé vették az irányt.

A döbbent járókelők még az ütközés eseményeit próbálták feldolgozni, és azt hitték, azok ketten segíteni mennek, de ehelyett a két személy előbb megrongálta a már sérült járművet, majd a sofőrt egy késsel lábon szúrták.

Ezt követően a két személy visszaszállt az autójukba, és elhajtottak a helyszínről.

A sérült sofőrt a helyszínre érkező mentők kórházba szállították. A rendőrség szóvivője szerint a sofőr sérülései nem életveszélyesek.

Az ügy kapcsán senkit nem tartóztattak le, de a helyszínről elmenekülő két személyt keresi a rendőrség. Ha valaki látott, vagy hallott valamit, hívja a 0800 555 111-es számot.

Ha máskor is szeretnél friss, angliai magyaroknak szóló híreket olvasni, nyomj egy Like-ot:

[efb_likebox fanpage_url=”https://www.facebook.com/hunglia.magyarok” fb_appid=”” box_width=”500″ box_height=”185″ colorscheme=”light” show_faces=”1″ show_header=”0″ show_stream=”0″ show_border=”1″ ]

Csatlakozz facebook csoportunkhoz: https://www.facebook.com/groups/319485078225041/

Forrás: http://www.standard.co.uk/news/crime/driver-crashes-into-bus-and-is-then-stabbed-in-the-leg-in-road-rage-clash-in-north-london-10100298.html

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után