Theresa May a hírek szerint „könyörgött” a Jean-Claude Junckerrel folytatott privát vacsorán, hogy segítsenek neki a Brexit tárgyalásokon. Az Európai Bizottság elnöke mást dolgokat is mondott, nem nyilvánosan, amik most kitudódtak, és ami miatt újra áll a bál a britek kilépése körül.

A Brüsszelben lefolytatott privát megbeszélés kapcsán elhangzott kommentek azután láttak napvilágot, hogy Theresa May és Juncker egy közös nyilatkozatban azt ígérték, hogy a Brexit tárgyalások folyamatát felgyorsítják mostantól. Egy a találkozót összegző beszámoló azonban, azt írta, hogy May olyannak tűnt, mint aki nem aludt egy hunyásnyit sem, és ideges volt, továbbá csüggedtnek és bizonytalannak tűnt a tárgyalások jelenlegi állása miatt. A beszámolót a Frankfurter Allgemeine Zeitung nevű német újság tette közzé.

„Azt mondta, hogy odahaza barátok és ellenségek együtt szervezkednek a háta mögött, hogy eltüntessék az útból. May azt nyilatkozta, hogy nincs már lehetősége, hogy manőverezzen, sarokba van szorítva. Az EU-nak kell egy kis helyet csinálnia neki ehhez.” – írta a német újság.

Juncker állítólag később azt is hozzátette, hogy „a megjelenése és az arca sokat elárult”. „Úgy nézett ki, mint aki egy percet sem aludt.”

Azt többen is megerősítették, hogy May munkáját nagyban hátráltatja az, hogy Nagy-Britanniában jelenleg semmiféle összhang nincs ami a kilépéssel kapcsolatos tárgyalásokat illeti. A Downing Street-ről származó egyik nyilatkozat szerint ez a bizonyos titkos vacsora, már rég le volt beszélve, de a most kiszivárogtatott infók szerint az utolsó pillanatban lett csak leegyeztetve. Előző héten az már kiderült, hogy May a többi 27 tagállammal folytatott megbeszélésen elhintette, hogy a britek hajlandók akár a dupláját is fizetni az EU-nak, válási számla címszó alatt.

May korábbi egyik közvetlen beosztottja, Nick Timothy, az EU-s oldalon Mr. Juncker hasonló pozícióban levő emberét vádolta meg a magánjellegű információk kiszivárogtatásával.

Az Európai Bizottság azonnal reagált a történtekre, és azt nyilatkozták, hogy valakik így akarják aláásni az EU tárgyalási pozícióját. Az EB hivatalos szóvivője megtörte a csendet és nyilatkozott a riportereknek. Többek közt arra szólította fel a meg nem nevezett személyt, hogy „hagyja őket békén”.

„Általában nem reagálunk az ilyen dolgokra, de én most fogok. Néhányan szeretnek ránk mutogatni, azért, hogy magukat és politikai érdekeiket védjék, vagy akár azért, hogy aláaknázzák a tárgyalási pozíciónkat. Nagyra értékelnénk, ha ezek az emberek békén hagynának bennünket. Sok a dolgunk és nincs időnk pletykákkal foglalkozni.”

A szóvivő azt is elmondta, hogy Juncker soha nem mondana ilyet a brit miniszterelnökre, és hogy az EU célja egy igazságos egyezség elérése. Így hát mindenki ujjal mutogat, mindenki tagad mindent és mindeközben ismét van min „csámcsogni”, ahelyett, hogy a lényegre koncentrálnának a felek, hogy végre történjen valami előrelépés.        Forrás Hirdetőknek: info@hungliaonline.com