„Boris Johnson napjai meg vannak számlálva” – újabb bírságok és fotók jönnek, és rövidesen a leváltására irányuló szavazás következhet 1

Boris Johnsonnak valószínűleg rövid időn belül bizalmatlansági szavazással kell szembenéznie a Partygate-botrány következtében, állítja egyik vezető konzervatív képviselője, aki szintén azt szeretné, ha távozna a miniszterelnöki posztról.

„Boris Johnson napjai meg vannak számlálva” – újabb bírságok és fotók jönnek, és rövidesen a leváltására irányuló szavazás következhet 3

Mark Harper – aki szintén bizalmatlansági levelet küldött a tory 1922 Committee-nek – azt mondta, hogy arra számít, hogy a bizalmatlansági szavazáshoz szükséges 54 levél, amely a miniszterelnök leváltását kezdeményező szavazáshoz szükséges, a parlament júliusi nyári szünete előtt össze fog gyűlni.

„Úgy gondolom, hogy kollégáimnak (rövidesen) elegendő bizonyítékuk lesz a döntéshez. Akkor végre meg tudjuk oldani ezt az ügyet, és utána új vezetést biztosíthatunk ennek az országnak, olyat amit megérdemel.” – nyilatkozta a The Telegraphnak. Arra a kérdésre, hogy a Johnson vezetéséről szóló tory szavazás még „a nyári szünet előtt” megtörténik-e, Harper határozottan azt mondta: „Igen”.

Mr. Harper azt is elmondta, hogy „nagyon valószínű, hogy újabb fényképeket fognak nyilvánosságra hozni” a Downing Street-i bulikról – ami sokak szerint az 1922-es bizottság elnökének küldött levelek sokaságát fogja eredményezni.

Tobias Ellwood, konzervatív parlamenti képviselő, aki szintén felszólította már Johnsont, hogy mondjon le, azt mondta, hogy egyre több képviselőnek vannak fenntartásai a miniszterelnök vezetését illetően. „Itt már csak az a kérdés, hogy mikor, és nem pedig az, hogy lesz-e szavazás” – mondta a BBC Radio 4 Today című műsorában.

Johnsonnak most szembe kell néznie azzal a megaláztatással, hogy a parlament alsóháza vizsgálatot indított, hogy hazudott-e a parlamentnek a lockdown bulik kapcsán. A bizottsági vizsgálat során valószínűleg további, a szabálysértő összejövetelekről készült kompromittáló fotók fognak napvilágot látni. Ha a vizsgálat azt állapítja meg, hogy a képviselőket „tudatosan” félrevezették, akkor Johnsonnak elvileg le kellene mondania a miniszteri kódex megsértése miatt.

A növekvő nyomás ellenére a Johnsonhoz hű Conor Burns – a miniszter, aki korábban azzal védte, hogy „tortával támadtak rá lesből” – pénteken kijelentette: „Szó sincs arról, hogy a miniszterelnök távozik”. Az északír miniszter a Sky Newsnak azt mondta: „Nincs mitől félnie. Alig várja ennek az egésznek a végét, alig várja, hogy levonhassuk a következtetéseket, hogy teljes mértékben lezáruljon a vizsgálat, és hogy továbbléphessünk.”

Mr. Johnson csalódottságát és frusztráltságát fejezte ki a Partygate botránnyal kapcsolatos folyamatos kérdésekkel kapcsolatban. „Nem akarom, hogy ez a dolog így menjen tovább. Valahol csak pontot kell tennünk végre a végére.” – mondta a Channel 4 Newsnak Indiában tartott látogatása alatt.

Steve Baker volt miniszter lett a legutóbbi a miniszterek listáján, aki lemondásra szólította fel Johnsont. Baker kijelentése „nagyon jelentősnek volt mondható” – mondta Lord Barwell, Theresa May volt vezérkari főnöke. A tory szakértő ezt mondta az LBC-nek: „Ha még mindig a Downing Streeten dolgoznék, nagyon aggódnék emiatt.”

William Wragg – aki szintén bizalmatlansági szavazást követelt – szintén cselekvésre buzdította tory képviselőtársait: „Fel kell hagynunk politikai ítéleteink delegálásával és késleltetésével” – mondta.

Mindeközben a legfrissebb értesülések szerint legalább két újabb Downing Street-i alkalmazottat bírságoltak meg a rendőrök, amiért 2020. május 20-án részt vettek a „hozz magaddal piát” névre keresztelt lockdown bulin – mondták magukat megnevezni nem kívánó források a The Independentnek. Ez a második olyan esemény, amelyen Boris Johnson is köztudottan részt vett, és amelyen a mulatozók most büntetést kaptak. Mindezek ellenére Mr. Johnson egyelőre még nem érzi elég kínosnak a helyzetét ahhoz, hogy magától távozzon posztjáról, bár ha újabb bírságokat kap, és esetleg kínosabb fotók is napvilágot látnak a szóban forgó eseményekről, akkor még akármi megtörténhet…       Forrás

Megosztás