Bekeményít az EU: nem tárgyalnak a britekkel, amíg nincs elintézve a tartózkodási engedély kédése 1

Az EU bekeményített a 3 millió uniós állampolgár jogait illetően, és azt követeli az Egyesült Királyságtól, hogy vezessenek be számukra a Brexit után „amnesztiát”, és maradhassanak az országban, még akkor is, ha nem tudják bizonyítani a tartózkodási jogukat.

Bekeményít az EU: nem tárgyalnak a britekkel, amíg nincs elintézve a tartózkodási engedély kédése 3

Michel Barnier, aki az EU oldaláról fogja vezetni a tárgyalásokat, azt mondta, nem hagyják, hogy az országban élő uniós bevándorlók elveszítsék az őket megillető jogokat. „Azokat az egyéneket, akik ma az Egyesült Királyság területén tartózkodnak, megilleti a jog, hogy a kilépés után is az országban tartózkodhassanak, még akkor is, ha nincs olyan dokumentum a birtokukban, amivel igazolni tudnák ezt” – mondta.

„Ugyanez vonatkozik az Unió 27 országában élő brit állampolgárokra is. Senkinek nem kellene egy hegynyi adminisztrációval szembetalálni magát, ha maradni akar.” Ezt azután jelentette ki, hogy bírálták Theresa May-t amiatt, hogy semmiféle javaslatot nem tett még a szóban forgó állampolgárok jogaira vonatkozóan – annak ellenére, hogy folyamatosan hangsúlyozza, szeretne ebben a kérdésben pár hónapon belül megállapodásra jutni. Valamint azért is jött elő a kérdés, mert több állandó tartózkodási engedélyért folyamodó uniós állampolgárt is elutasítottak mostanában, mivel elvileg hiányzott valamilyen fajta utazási dokumentumuk, vagy biztosításuk – miközben alig lehet találni információt arról, hogy pontosan milyen papírokat is kellene benyújtani a kérelem mellé.

Ezek is mutatják, hogy a probléma mennyire komplex, és épp ezért fenyeget az a veszély, hogy emiatt a tárgyalások többször zátonyra futnak majd. Főleg azután, hogy az EU most kijelentette, nem lesz semmiféle megállapodás, ha nincs megoldás az állampolgárok problémájára.

Eddig két kérdésben tér el látványosan a két fél véleménye: az Unió ragaszkodik hozzá, hogy polgáraik a családtagjaikat is szabadon „bevihessék” az országba, valamint ahhoz is, hogy a problémás kérdéseket ezügyben az Európai Bíróságon döntsék majd el. Iain Duncan Smith, volt konzervatív miniszter a beszéd után szinte azonnal elítélte a „mindenki maradhat” részt, ami alapján mindenkinek el kellene hinniük, hogy már egy jó ideje az országban élnek, bizonyítás nélkül. „A kontrollált migráció lényege, hogy kontrollálod a migrációt. Ehhez pedig bizonyítani kell a tartózkodást. Nem is értem, miért beszél erről Barnier, mikor ez egyértelműen a brit kormány problémája. Talán csöndbe kellene maradnia, és megvárni a tárgyalásokat.”

Barnier a fent említett problémás kérdések kapcsán közölte, hogy „addig nem fogunk beszélni a jövőbeli kapcsolatunkról Britanniával, amíg nem biztosítják a 27 tagországot, hogy minden egyes polgárukkal tisztelettel bánnak, és fair eljárás lesz majd velük kapcsolatban. Ha ez nem történik meg, nem bízhatunk abban, hogy konstruktív, virágzó lesz az új kapcsolat az országgal.” Juncker pedig azt nehezményezte, hogy a brit kormány még mindig nem állt elő konkrét javaslatokkal, miközben azt állítják, ez a kérdés az egyik fő prioritásuk. David Davis, a britek Brexitért felelős minisztere elismerte, hogy a náluk élő uniós polgárok jelentős „stresszt élnek át” a helyzet miatt.   Forrás Hirdetőknek: info@hungliaonline.com

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után