Barátnője szeme előtt gyilkoltak meg egy férfit Londonban 1

Egy fiatal férfit a barátnője szeme láttára késeltek halálra, amikor mozi után a kocsijuk felé sétáltak.

Barátnője szeme előtt gyilkoltak meg egy férfit Londonban 3

Az arra járók kétségbeesetten megpróbálták elsősegélyben részesíteni a 20 éves férfit a támadás után, ami egy több emeletes parkolóházban történt, kelet-London egyik forgalmas bevásárlóközpontjánál. Egyből kórházba szállították, azonban egy órával később, délután 5:30-kor halottnak nyilvánították. Az áldozat a 14. ember az elmúlt 4 hétben, aki késes támadásban leli halálát.

A gyilkosság ráadásul pont akkor történt, amikor Cressida Dick, a Met rendőrtisztje a lakóközösségek vezetőinek arról beszélt, hogy a rendőrség nagy erőkkel próbálja megfékezni ezeknek a késes támadásoknak az elszaporodását.

Barátnője szeme előtt gyilkoltak meg egy férfit Londonban 4

A szemtanúk szerint az áldozatot egy csapat fiatal kerítette be és kezdte el üldözni, mikor éppen elhagyták a Brewery Shopping Centert egy film vetítése után. Az egyik jelenlévő, Jodie Freeman megpróbálta újraéleszteni a férfit, amikor meglátta, hogy mozdulatlanul fekszik a földön, mellette pedig a barátnője áll teljes sokkban.

„A támadók elfutottak, és szerintem a barátnője azt hitte, nem esett semmi baja. Aztán egyszer csak összeesett. A bal oldalán érték a szúrások, vagy egyenesen a szívénél, vagy nagyon közel hozzá. A hátára fektettem, és igyekeztem nyomást gyakorolni a sebre, hogy ne vérezzen annyira, egy férfi pedig megpróbálta lélegeztetni. A srác szeretett volna mondani valamit, de nem jöttek ki szavak a torkán, látszott, hogy alig tud levegőt venni.” Freeman a mentősök kiérkezése után is tartotta a sebet, amíg az orvosok levágták a sebesült ruháit.

Barátnője szeme előtt gyilkoltak meg egy férfit Londonban 5

„Teljes érzelmi sokkban vagyok. Bűntudatom van, mert nem tudtam többet tenni azért, hogy megmentsem. Voltam elsősegély-oktatáson, de ezt nem lehet előre elképzelni, örökre beleég az emberbe. Utána megöleltem a barátnőjét, aki még mindig sokkban volt, mondtam neki, hogy sajnálom, hogy nem segíthettem többet. Amikor a vért mostam le a kezemről, az volt életem legrosszabb pillanata. Sajnálom, hogy nem tudtam megmenteni.”

„Ezeknek a fiataloknak most már egyszer és mindenkorra le kell tenniük a kést, meg kell állítani ezt az őrületet. Ez nem csak az áldozatot életét teszi tönkre, de minden hozzátartozóét, és azokét is, akik szemtanúi a támadásoknak.” – tette még hozzá. A támadás után a parkolóház első emeletét teljesen lezárták a rendőrök, és egész éjjel helyszíneltek a detektívek.

“Az incidens a nap egy nagyon forgalmas időszakában történt, Romford forgalmas részén, szóval azt reméljük, nagyon sok potenciális szemtanú segíthet majd nekünk” – mondta Jason Prendergast nyomozó.

„Az áldozatot a parkoló egyik végén, a mozihoz és éttermekhez közel találtuk, és nagyon szeretnénk meghallgatni bárkit, aki látott valamit.” Ma már gyilkosság gyanújával kihallgattak 4 embert négy különböző kelet-londoni rendőrörsön.   Forrás Hirdetőknek: info@hungliaonline.com

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után