Az Amazon egyik csomagszállító sofőrje azt állítja, hogy azt mondták neki, hogy folytassa a műszakot, miután ijesztő tünetei jelentkeztek munka közben, amelyekről később kiderült, hogy szívrohama volt.
A 46 éves Neil Martin egyszer csak mellkasi fájdalmakat, szédülést és erős izzadást észlelt, miközben a volán mögött ült, nem sokkal azután, hogy elindult Wiganben a munkáját végezni. A menedzserét a Deva Logistics nevű cégnél, amin keresztül az Amazon alkalmazza őt, azzal vádolta meg, hogy mindezek után azt mondta neki, hogy a napi teendőinek az egyik felét így is el kell végeznie. A kétgyermekes apuka azt mondja, úgy érzi, „meghalhatott volna azon az úton, és nem is törődtek volna vele”.
A Deva Logistics tagadta a vádakat, mondván, nem tudtak arról, hogy még voltak a férfinél kiszállításra váró csomagok. Neil megpróbálta figyelmen kívül hagyni a tüneteit egy darabig, de végül (március 16-án) 14 óra körül felhívta az irodát. Nem kapott választ, ezért küldött egy SMS-t, amiben ez állt: “Helló fel tudnál hívni, mellkasi fájdalmaim vannak, és folyamatosan szédülök, el kellene mennem most azonnal kivizsgálásra.”
„A menedzser visszahívott, és megkérdeztem, hogy tud-e valaki jönni átvenni a csomagjaimat, mert be akarok menni a kórházba. Errő azt felelte, hogy az aznapi címeim felét valaki el tudja vállalni, de ennél többet nem tudnak segíteni.” – mondta Neil, aki így az aggasztó tünetek ellenére folytatni kényszerült a műszakját.
„Akkor még nem tudtam, hogy ez ennyire komoly. De egész délután folytatódtak a tünetek, és csak egyre rosszabb és rosszabb lett. A szédülés olyannyira felerősödött, hogy rendszeresen le kellett húzódnom és megállnom, mert konkrétan nem láttam az utat.” – folytatta Neil a sztoriját. Miután Neil órákkal később, 18:30 körül visszatért a raktárba, a menedzsere állítólag még megkérdezte, hogy be tudna-e másnap vállalni egy rövidebb műszakot.
Erre Neil azt felelte, hogy előbb muszáj bemennie a kórházba, addig képtelen a csomagokkal foglalkozni… Munka után a csomagszállító sofőr feleségével, Susan Martinnal azonnal berohant a sürgősségire a Whiston Kórházba ahol az orvosok hamar rájöttek, hogy valami komoly baj van. Pulzusa 320 körül volt, a szokásos percenkénti 85 helyett.
„Az orvosok elmondták, hogy szívrohamot kaptam, és megkérdezték, miért vártam olyan sokáig, mielőtt bejöttem. Elborzadtam. Azt Éreztem, hogy a csomagok kézbesítése fontosabb volt, mint az egészségem. Nem hibáztatom őket azért, hogy szívrohamot kaptam, de úgy érzem, meghalhattam volna azon az úton, és nem törődtek volna vele.”
Neil 10 napig feküdt a kórházban, sok vizsgálaton esett át, és gyógyszert adtak neki, hogy kontroll alatt tartsák a pulzusát. Miután az állapota stabilizálódott, átszállították a Liverpooli Szív- és Mellkasi Kórházba MRI-vizsgálatra, ezt követően pedig hazaküldték, hogy otthonában gyógyulgasson.
Az ügyben vizsgálatot indítottak, azonban a cég egy másik verziót tálalt az eseményekről: „Amint megtudtuk, hogy Neil rosszul van, négy készenléti alvállalkozónk egyikét küldtük oda, hogy tehermentesítse, és amennyire mi tudjuk, Neil megkapta az általa kért támogatást. Nem tudtunk arról, hogy Neilnek még voltak kiszállításra váró csomagjai. Ha tisztában lettünk volna ezzel, azonnal küldtünk volna egy másik sofőrt, hogy segítsen neki. Néhány nappal később telephelyvezetőnk SMS-t írt Neilnek, hogy lássa, hogy van. Neil elmagyarázta, mi történik, és megköszönte a menedzsernek az érdeklődést.”
A Deva azt is állította, hogy Neil a történteket követően felhívott egy menedzsert „pénzt követelve” azért, hogy az incidensről ne beszéljen a sajtónak. A csomagszállító sofőr természetesen ezt tagadja. Forrás