Az Omicron variáns tünetei: 5 arra utaló jel, hogy ezt a változatot kaptad el 1

Az egész világon gyorsan terjedő Omicron variáns tünetei úgy tűnik, hogy valamelyest másak, mint amit a világ eddig megtudott a többi Covid variáns tüneteit illetően. A dél-afrikai szakértők szerint – ahol az új vírustörzset először észlelték – az embereknek öt árulkodó jelre kell jobban odafigyelniük.

Az Omicron variáns tünetei: 5 arra utaló jel, hogy ezt a változatot kaptad el 3

Ezek kissé eltérnek az NHS honlapján is felsorolt, jól ismert „láz, köhögés és szaglásvesztés” triótól. A legfrissebb adatok alapján elkészült első elemzések szerint az Omicron variánsnak a többitől valamelyest eltérőbbnek mondható tünetei közé sorolandók: a torokkaparás, a száraz köhögés, az extrém fáradtság, az enyhe izomfájdalmak és az éjszakai izzadás. Ezek az eddigi adatok alapján sokkal gyakoribbak az új vírustörzzsel fertőzötteknél, mint a légszomj vagy az íz- és szaglásvesztés, amely a koronavírus korábbi törzseihez kapcsolódik inkább.

Dr. Angelique Coetzee, a Dél-afrikai Orvosi Szövetség elnöke volt az egyik első ember, aki észlelte az Omicron törzset. Azt mondta még novemberben az egészségügyi tisztviselőknek, hogy „a klinikai képe nem passzol a Deltához”. Tegnap azt mondta a Sky Newsnak, hogy az Omicron jelenleg „enyhe betegségként” jelentkezik a legtöbb embernél. Kihangsúlyozta azonban, hogy „más a helyzet a kórházi felvételeket illetően, különösen a nem beoltott embereknél”.

Egyelőre azonban elmondható, hogy még nem áll rendelkezésre elegendő adat ahhoz, hogy nagy biztonsággal ki lehessen jelenteni, hogy pontosan mik az omicron variánssal fertőzöttek egyértelműen legjellemzőbb tünetei. Az ünnepek alatt végzett kutatások és befutó adatok remélhetőleg tisztább képet nyújtanak majd arról, hogy valóban mely COVID-19 tünetek tapasztalhatók leggyakrabban egy Omicron fertőzés során.

Valamennyi megkérdezett szakértő egyetértett viszont abban, hogy: a nem beoltott egyének tünetei súlyosabbak lehetnek, mint azoké, akik az év elején teljesen be lettek oltva, vagy akik nemrégiben kaptak emlékeztető oltást.

A COVID-19 fertőzések leggyakoribb tünetei általában véve, beleértve az Omicron által okozott fertőzéseket is, az alábbiak:
  1. Láz vagy hidegrázás
  2. Köhögés
  3. Torokfájás
  4. Légszomj vagy légzési nehézség
  5. Fáradtság, izom- vagy testfájdalmak
  6. Fejfájás
  7. Orrdugulás vagy orrfolyás
  8. Hányinger vagy hányás
  9. Hasmenés

Még mindig nem világos, hogy hány Omicron variánssal fertőzött eset van az Egyesült Királyságban, de a becslések szerint a napi fertőzések száma mostanra már elérheti a 200 000-et is. Sajid Javid a tegnapi beszédében szintén arra figyelmeztetett, hogy az új variáns eseteinek száma „drámai mértékben megnövekedhet” karácsonyig. Akinél a három hagyományos tünet jelentkezik, azokat is felszólították, hogy mielőbb rendeljenek ingyenes PCR-tesztet.  Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után