A legnagyobb brit szupermarket lánc vezére arra figyelmeztetett, hogy „a legrosszabb még hátravan” az élelmiszerárak emelkedésének tekintetében. John Allan a BBC-nek adott interjújában elmondta, hogy tisztában van azzal, hogy az embereknek nagyon szűkös a költségvetésük, és sokaknak választaniuk kell az étel és a fűtés között.
Azt mondta azonban, hogy sajnos az élelmiszer-kereskedő cégek és a beszállítók sem mentesülnek az energiaköltségek emelkedése okozta extra kiadások alól. Allan emellett megvédte a Tescót Jack Monroe élelmiszerszegénységi aktivista azon állításaival szemben is, amelyek szerint az alapvető élelmiszerek ára gyorsabban emelkedik, mint más termékeké.
Becslései szerint tavaszra akár 5%-kal is emelkedhetnek a szupermarketek polcain lévő élelmiszerek árai, mivel az energia- és egyéb költségek növekedése ugyanúgy őket is érinti, de gyorsan hozzátette, hogy a Tesco élelmiszerár-inflációját viszont az elmúlt három hónapban sikerült 1% körüli értéken tartani.
Mr. Allan elmondta azt is, hogy nyilvánvaló, hogy az alacsonyabb jövedelműek esetében az élelmiszerekre elköltött pénz a háztartások költségvetésének nagyobb részét emészti fel. Az, hogy az embereknek választaniuk kell az otthonuk fűtése és a családjuk élelmezése között „bánt minket, és biztos vagyok benne, hogy sok más embert is… Ez nyilvánvalóan nem egy olyan helyzet, amelyet bármelyikünknek el kellene tűrnie.” – mondta.
A British Retail Consortium e hónap eleji jelentése szerint egyébiránt az élelmiszer-infláció januárban 2,7%-ra emelkedett a decemberi 2,4%-ról. Az Egyesült Királyságban az infláció éves szinten jelenleg 5,4%, ami 30 éves csúcs, és az előrejelzések szerint idén el fogja érni a 7%-ot is. Mindeközben az új ársapka-szabályok értelmében az energiaköltségek ugrásszerűen megemelkednek az országban áprilistól, ezért a pénzügyminiszter a múlt héten bemutatta a háztartásoknak szánt támogatási csomagját.
„Lehetetlen lenne megvédeni a fogyasztókat a jövőbeni emelkedésektől. Mivel a nyersanyagárak, az energiaárak és a szállítási költségek folyamatosan emelkednek, elkerülhetetlen, hogy a kiskereskedelmi árak is ezt a trendet kövessék” – mondta Helen Dickinson, a British Retail Consortium vezérigazgatója. Forrás