A királynő vasárnap esti beszédében azt mondta, hogy az Egyesült Királyság „sikerrel fog járni” a koronavírus járvány elleni küzdelemben, de elismerte, hogy lehet még sok nehézség vár mindenkire, mielőtt a dolgok visszatérnének a normál kerékvágásba.
Erzsébet királynő az esti órákban egy televíziós adásban szólt a szigetország lakosságához, és a reményekkel teli üzenetében azt mondta, hogy az embereknek „összetartónak és erősnek” kell maradniuk a járvánnyal folytatott küzdelem során, és akkor „együtt le fogjuk győzni”. Köszönetet mondott többek közt a brit egészségügy alkalmazottainak, akik erőn felül teljesítenek és teljesen önzetlenül mindent megtesznek a betegek minél gyorsabb felépülése érdekében.
„Sikerrel fogunk járni, és ez a siker mindannyiunké lesz.” – mondta a királynő a Windsor-kastélyban felvett beszédében.
„Egy igencsak kihívásokkal teli időszak az amit most átélünk, és amikor most hozzátok szólok… Vannak néhányan, akik gyászolnak, és rengetegen, akik pedig anyagi nehézségekkel küzdenek, valamint azzal, hogy a mindennapi életük teljesen a feje tetejére állt.”
„Meg kell hogy nyugodjunk, ugyanis annak ellenére, hogy minden bizonnyal sok nehéz pillanat vár még ránk, a hamarosan újra minden szép és jó dolog visszatér az életünkbe: együtt lehetünk a családtagjainkkal, együtt lehetünk a barátainkkal, újra találkozhatunk majd mindenkivel.”
„Ma ismét sokan érezzük azt az elmondhatatlan fájdalmat a szeretteiktől való elszakadás miatt. De most, ugyanúgy mint annak idején, valahol mélyen legbelül tudjuk, hogy ez a helyes cselekedet.” – mondta beszédében a királynő, egy kicsit a második világháborús emlékeiből is merítve.
„… Szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik otthon maradnak, hozzájárulva ezzel a kiszolgáltatott helyzetben lévők megóvásához és sok családot megkímélve attól a fájdalomtól, amelyet azok az emberek éreznek, akik már elvesztettek valakit a szeretteik közül a járvány ideje alatt.”
A királynő beszéde a koronavírus kapcsán:
Az angol királynő beszéde pont az országban érvényben levő részleges kijárási tilalom második hetének vére esett. A kormány első körben csak három hétben határozta meg a részleges kijárási tilalom hosszát, azonban az elmúlt két hétben a járvány terjedése nem mérséklődött, így elég valószínű, hogy „hosszabbítani” fognak. Sőt, az sem kizárt, hogy szigorítani is fognak a jelenleg érvényben levő szabályokon, miután emberek ezrei nem tartják be őket, ráadásul sokan még rendőri utasítás ellenére sem. Forrás