Rengeteg felhasználó, aki Nagy-Britanniában internetezne, áprilistól automatikusan pénzbeli kártérítésben fog részesülni, ha elmegy a net, és nem csinálják meg egyből.

A £8 per nap nevet viselő új szabály egy megállapodás az Openreach nevű cég és Nagy-Britannia 5 különböző internetszolgáltatója közt. Az új kártérítési forma akkor fog életbe lépni, ha elromlik az internet az otthonunkban, és a megjavítása több időt vesz igénybe, mint két nap.

Ha a szerelő nem érkezik meg az előre megbeszélt időben,vagy lemondja az időpontot, amikor már kevesebb, mint 24 óra van hátra, a kompenzáció még magasabb összeg, £25 lesz. Amennyiben pedig újonnan köttetjük be a netet otthonunka, és ezt nem teszik meg időben, úgy £5-ot kapunk naponta kártérítésként.

Az új rendszer nem lesz kötelező egyik szolgáltatónak sem egyelőre, azonban a BT, Sky, TalkTalk, a Virgin media, és a Zen Internet már mind belement a feltételekbe. A Plusnet és az EE szintén jelezték, hogy hamarosan ők is csatlakozni fognak a rendszerhez.

A rendszert önként jelentkezős alapon kezdték el tesztelni 2017 novemberében, és 15 hónapot adtak a működőképes verzió kiépítésére, vagyis várhatóan 2019 elejétől indul majd be élesben.

Az Openreach azt ígéri, hogy akkor is kifizetik a felhasználókat, ha valaki más akadályoz meg bennünket az internethez való hozzáférésben. Természetesen azért nem minden esetben jár majd a kártérítés,például, ha valami természeti katasztrófa, pl. egy áradás miatt megy el a net egy adott területen, az már olyan probléma, amit ők sem tudnak kontrollálni, ezért ilyesmiért nem vállalják a felelősséget. Maga az internet szolgáltató azonban ilyen esetekben is dönthet úgy, hogy kártérítést fizet, de az már rájuk lesz bízva.

Természetesen a cégek ezáltal rá lesznek kényszerítve, hogy jobban tartsák a határidőket, és remélhetőleg az ügyfelek sem fognak annyit panaszkodni, mert vagy megjavítják a hibát gyorsan, vagy pénz üti a markát annak, akinél a hiba túl sokáig fennáll.

Ez az új rendszer elérhető lesz nem csak az ország területén levő összes olyan háztartásban, ahol a fent említett szolgáltatók adják a netet, de a kis és közepes vállalkozások is jogosultak lesznek a rendszerbe való belépésre.        Forrás