A keddi terrortámadás után a mentősök és a rendőrök emberfeletti erőfeszítései mellett néhány hétköznapi hős is kiemelkedett a tömegből. Az egyik, egy hajléktalan férfi segített kihúzni a repeszeket és szögeket sérült gyerekek arcából és karjából, amíg a mentők odaértek.
A 35 éves Stephen Jones a Manchester aréna mellett aludt, amikor meghallotta a robbanást, ami megölt 22 embert, másik 59-et pedig megsebesített. Amikor a helyszínre rohant segíteni, látta, hogy mindenfelé síró, vérrel borított, sebesült gyerekek vannak.
„Segítségre volt szükségük, persze hogy segítettem” – mondta az újságoknak. „Szeretném azt hinni, hogy ha én lennék bajban, nekem is segítenének. Csak mentem az ösztöneim után. Repeszeket, apró szögeket húztunk ki a sebesültek karjaiból, meg egy kislány arcából. Egy nő csúnyán megsérült az oldalán, neki mondtuk, hogy tartsa felfelé a lábát, nehogy elvérezzen. Nem tudtam volna tovább élni a gondolattal, hogy ott volt az a sok sérült fiatal, és én nem segítek, csak elsétálok. Csak mert hajléktalan vagyok, nem jelenti azt, hogy nincs szívem és nem vagyok én is ember.”
Egy másik hajléktalan férfinak, Chris Parkernek az egyik sebesült nő a karjaiban halt meg, miután az arénába rohant segíteni. Ezen kívül ellátott egy kislányt, aki elvesztette a lábát a robbanásban, amíg a mentők meg nem érkeztek.
Mindkét hajléktalan férfi önzetlen bátorságát nagyra értékelték az emberek. Chris megsegítésére már indítottak is egy crowdfunding oldalt azok, akik hálásak voltak a bátorságáért – 3 óra alatt több, mint 2000 fontot gyűjtöttek. Stephen Jones hősies segítsége pedig magára vonta a West Ham egyik vezérének, David Sullivannek a figyelmét, aki fiával együtt kezdte el keresni a 35 éves férfit, hogy díjazza tetteit.
A támadás áldozatai:
A fiatalabb Sullivan ezt írta ki Twitterre: „Én és apa szeretnénk egy lakást bérelni a hajléktalan férfinak Manchesterben 6 hónapig, hogy segítsünk neki talpra állni. Ha bárki tudja, hogy tudunk vele kapcsolatba lépni, nagyon hálásak lennénk, ha megosztaná velünk. Az ilyen önzetlen cselekedetek jutalmat érdemelnek.”
Egy pár órával később szintén Twitteren jelentette be, hogy megtalálták a keresett férfit. „MEGTALÁLTUK STEVE-T! Ez is mutatja a közösségi média erejét… köszönjük mindenkinek, aki segített ennek az embernek az életét jobbá tenni.” Ezen kívül a hálás emberek neki is létrehoztak egy JustGiving oldalt, ahol már 16 000 font gyűlt össze a megsegítésére. Ennyi szörnyűség mellett legalább látszik, hogy a világ még tele van jó emberekkel. A terrortámadásról itt olvashattok részletesebben. Forrás Hirdetőknek: info@hungliaonline.com