Hét diáknak most meglehetősen váratlanul és elég gyorsan kell új szállást találnia, miután a hétvégi viharok közepette egyszer csak úgy ahogy volt, leszakadt közös házuk teteje.
A derbyi Wilson Streeten található ingatlan súlyosan megsérült vasárnap délelőtt 16:00 körül, ahogyan az a képekről is elég egyértelműen látható. Óriási szerencsére senki sem sérült meg az incidens során, de a külföldi származású hallgatók azt mesélték, hogy így most kénytelenek új szállást keresni.
A University of Derby közölte, hogy egyelőre, amíg nem sikerül találniuk egy új helyet, „ideiglenes szállást biztosít számukra”. Az egyetem egyik szóvivője elmondta: „A hallgatókat étkezési utalványokkal is elláttuk, és igyekszünk mindenben támogatni őket, hogy a történtek ne legyen káros hatással a tanulmányaikra.”
Clara Ruiz, a házban élő hat spanyol diák egyike azt mondta, hogy néhányan éppen ettek, amikor „rettentő erővel” kezdett fújni a szél a ház körül.
„Láttuk, ahogy a tető leszakad és az előkertben landol. Az emeleten lévő szobában konkrétan olyan volt, mint ha kint lennél a szabadban és közben esett az eső is… döbbenetes látvány volt. Azonnal elkezdtük összeszedni a legfontosabb holmijainkat, és lerohantunk, mert nem tudtuk mi fog történni a következő pillanatban.” – mondta.
Ruiz azt mondta, hogy beszélniük kell a landlorddal és a derbyi városi önkormányzattal, hogy új házat találjanak számukra, ami „meglehetősen nehéz” az évnek ebben a szakaszában. „Reméljük, tudnak segíteni, mert nem tudjuk, hogy így mi lesz most velünk.” – mondta.
Paula Lopez, a harmadéves közgazdász és marketing szakos hallgató azt mondta, hogy csak annyi cuccot tudtak elhozni, amennyit a nagy sietségben felkaptak, amikor kimenekültek az épületből, így új ruhákat, telefontöltőt és egyéb alapvető dolgokat kellett vásárolniuk. A ház ugyan biztosítva volt, de a szerződés nem terjed ki a diákok holmijára. A lakók azóta szerencsére visszatérhettek az ingatlanba, és összepakolhatták a maradék holmijukat, de még mindig nincs hova menniük.
„Próbálunk mindent közösen, együtt megoldani. Mindannyian nagyon jó barátok vagyunk, szinte mint egy család, ezért próbálunk egymásnak mindenben segíteni. Az egyetlen dolog, aminek igazán örülünk, az az, hogy senki sem sérült meg.”
Az egyetem közölte, hogy ” most várja, hogy az érintett landlord hogyan kíván reagálni erre a kialakult helyzetre”, és ennek függvényében fogják eldönteni, „milyen további támogatást nyújtanak majd a továbbiakban a szóban forgó diákjaik számára”. Forrás