Áll a bál: Theresa May-nek nem engedik a harmadik szavazást, mégis meg fogja próbálni 1

A brit miniszterelnök nem tarthat újabb szavazást a Brexit tervezetéről a parlamentben, amennyiben az nagyjából ugyanaz marad tartalmilag, mint amit az alsóház képviselői már két alkalommal is hatalmas többséggel elutasítottak.

A képviselőház elnöke, John Bercow azt mondta, hogy amennyiben May nem eszközöl rajta semmilyen lényegi változtatást, nem bocsáthatja ismét szavazásra. A parlamenti alsóházban tartott beszédében azt is hozzátette, hogy „a téma ezzel még nincs lezárva”. Bercow, aki végsősoron eldönti, hogy a kormány újra megpróbálhatja-e szavazásra bocsátani a tervezetet, azt mondta, hogy nem lehet többször beadni sem úgy, hogy az teljesen azonos az előző alkalommal benyújtott verzióval, sem pedig úgy, hogy semmiféle komoly, lényegi változtatás nem történt rajta.

Áll a bál: Theresa May-nek nem engedik a harmadik szavazást, mégis meg fogja próbálni 3

A tervezetet ugyanis egyszer már januárban, majd nem olyan sokkal később, márciusban is leszavazták a parlamenti képviselők, ráadásul az első alkalommal több, mint 200 szavazatos, a második alkalommal pedig 149 szavazatos különbséggel. A képviselőház elnöke szerint ezzel az ügy még nem tekinthető lezártnak, de a kormánynak olyan módosításokat kell végrehajtania a tervezeten, ami okán reális esélye lesz annak, hogy a többség elfogadhatja.

A miniszterelnökhöz közeli hírforrások ezt követően megerősítették, hogy így nem lesz harmadik szavazás, legalábbis csütörtökig már biztosan nem, amikor is egy EU-s csúcstalálkozó lesz Brüsszelben, feltéve, hogy valami csoda folytán nem sikerül közös nevezőre jutni a képviselők másik felével.

Amennyiben ez így marad, a miniszterelnök minden valószínűség szerint azt fogja kérni a másik 27 EU tagállamtól, hogy menjenek bele a kilépés elnapolásába. Ez jelenthet egy két hónapnyi, de akár több éves halasztást is.

Az elmúlt 24 órában kiszivárgott hírek szerint azonban Theresa May szembe fog menni John Bercow döntésével, és meg fogja próbálni harmadjára is szavazásra bocsátani a tervezetét, akár lesz rajta változtatás, akár nem, nyilatkozta az egyik kabinet miniszter. Stephen Barclay, brexit miniszter azt mondta, hogy a miniszterelnök Bercow határozata ellenére megpróbálja majd szavazásra bocsátani a tervezetet harmadjára is, és azzal fog érvelni, hogy igenis vannak fejlemények.

A héten esedékes EU csúcstalálkozón például eldől, hogy mi lesz a kilépés elnapolásának sorsa, ami szintén sokat változtathat a parlamenti képviselőknek a Brexit tervezethez való viszonyulásán. Emellett arra is van esély, hogy sikerül olyan módosításokban megegyezni az EU-val, ami a DUP párt képviselőit átállítja Theresa May oldalára a következő szavazás során.

Ezekből az információkból úgy tűnik, hogy a kormány (amennyiben a Brexit elnapolásában sikerül megegyezni az EU-val a héten) egyszerűen csak a képviselőház elnökének a határozatára félig meddig fittyet hányva megpróbálja majd harmadjára is, és meglátják, hogy Bercow erre mit lép. Amennyiben nem engedi, úgy várhatóan lesz egy szavazás arról is, hogy Bercow határozatát semmissé tegyék, hogy ne legyen jogi akadálya a harmadik szavazásnak. Az egyre inkább egy kabaréra hajazó történet tehát folytatódik, és ember legyen a talpán, aki megjósolja, hogy mi lesz ennek a vége.     Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után