Alig pár napja fogadott be egy 22 éves ukrán menekült lányt egy angliai család, és már le is lépett a férjjel 1

Egy ukrán menekült ragaszkodott ahhoz az álláspontjához, hogy ő aztán semmi rosszat nem akart, miután brit vendéglátója elhagyta érte a párját, akivel együtt befogadták otthonukba.

Alig pár napja fogadott be egy 22 éves ukrán menekült lányt egy angliai család, és már le is lépett a férjjel 3

A 22 éves Sofiia Karkadym Tonyhoz és Lorna Garnetthez költözött be, miután felajánlották neki, hogy szponzorálják az Egyesült Királyságban való tartózkodását, de mindössze 10 nappal később a szőke IT dolgozót a feleség már azzal vádolta meg, hogy megpróbálta különválasztani a párt.

Lorna annyira dühös volt a helyzet miatt, hogy felszólította Sofiiát, hogy hagyja el a család bradfordi otthonát, de Tony a párja erre azt mondta: „Ha ő megy, én is megyek.” Tony és Sofiia most a férfi szüleihez költöztek át, de azt mondja, semmi sem történt kettejük között, amíg el nem mentek otthonról.

Sofiia, aki Lvivből menekült el, és először Lengyelországban talált menedéket, amikor hazáját az orosz csapatok lerohanták, a The Sunnak azt mondta: „Nem vagyok olyan aki szándékosan tönkretenne egy párkapcsolatot. Ez baromság.”

Alig pár napja fogadott be egy 22 éves ukrán menekült lányt egy angliai család, és már le is lépett a férjjel 4

Sofiia elmondása szerint a helyzet meglehetősen bonyolult, de hozzátette: „Tudjuk, mi történt közöttünk. Az én döntésem az volt, hogy elmegyek, és Tony úgy döntött, hogy velem jön.” Sofiia azt mondta, hogy most sokan azzal vádolják, hogy a brit családok a tette miatt sokkal kevésbé fognak merni ukrán menekülteket befogadni az otthonaikba.

„Most minden egyesült királyságbeli család azt fogja gondolni, hogy „nem fogadhatok be menekültet, mert el fogja szeretni tőlem a férjemet”. Pedig itt Többről van szó, mint rólam, Tonyról és Lornáról. „ Ez nem erről szól. Ez mélyebb. Mindenről szól, a háborúról, a menekültekről, az emberek megsegítéséről, mindenről…”

A 29 éves Tony korábban a The Sun-nak nyilatkozott arról, hogy egyszerűen csak nagyon egy hullámhosszra kerültek, és rögtön nagyon jól kijöttek egymással az első perctől fogva – részben azért, mert tudott szlovákul, ami hasonló az ukránhoz.

Azt is elmondta, hogy bár „kitűnően kijönnek egymással”, ez az egész egyelőre még nagyon friss és nem tudják mi lesz. Azt is beismerte ugyanakkor, hogy Közös ingatlankeresésbe kezdtek, és megkezdték az állandó vízum megigénylését Sofiianak.   Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után