Akár fizetésünk 80%-a is elmehet az albérletre Londonban, de az árak máshol is kezdenek felzárkózni 1

Londonban vannak a legmagasabb bérleti díjak a világ összes nagyvárosai közül a CBRE ingatlanvállalat szerint, amely 32 nagyvárost vizsgált meg világszerte.

_46898562_04northsiderecreationground

A házhiány a brit fővárosban mára már olyan méreteket öltött, hogy a bérleti díjak Londonban 11%-al nőttek 2015 folyamán az előző évhez képest.

Alapvetően a szállás kínálat hiánya és a növekvő kereslet — melyet nagyban elősegít a bevándorlók egyre nagyobb száma — az ingatlanok árát az egekbe emeli a vásárlók számára, és azok, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy saját lakást vagy házat vásároljanak, a bérlésnél ragadnak. Ráadásul pedig, mivel sokkal kevesebb a kiadandó szállás, mint amennyire kereslet van, bérlőnek lenni manapság ultra költségessé vált.

Valójában, a HomeLet biztosító társaság adatai szerint az átlagos bérleti díj Londonban £1,000-1,596/hó volt 2015-ben. Figyelembe véve az átlagos éves fizetést, amely a fővárosban csak £30,338, vagyis kb. havi £1,965 adó után, ez azt jelenti, hogy a londoniaknak akár a fizetésük 80%-át szállásra kell költeniük. Ha figyelembe vesszük, hogy mi, magyarok kb. £18,000-20,000-ot keresünk évente, a végeredmény még ennél is lesújtóbb.

Tehát alig marad párszáz fontunk a többi kiadásainkra — utazás, rezsi, étel stb. Sok szerencsét egy 10%-os előleg megtakarításához egy házra, amely mellékesen átlagos £531,000-ba kerül Londonban a Nemzeti Statisztikai Hivatal adatai szerint.

Természetesen, más brit városokban is megfigyelhető az áremelkedés a bérleti díjak tekintetében, ugyanis a házhiány az ország egészére kihat. Például, a tengerparti Bristol és Brighton városokban 18%-os emelkedés volt megfigyelhető 2015-ben.

London “legolcsóbb” részei

olcso reszek london

A CBRE adatai szerint a 3 legolcsóbb londoni kerület Bexley, Havering and Barking és Dagenham, ahol az átlag bérleti díj több mint £1,000/hó. A 3 legdrágább kerület pedig Kensington, Chelsea, Westminster és persze London belvárosa, ahol havi £3,000-on alul már nagyon nehéz albérletet találni.

Hol mennyi az átlag bérleti díj Nagy-Britanniában, és milyen gyorsan emelkedik?

berleti dij

London legmegfizethetőbb kerületei:

  • Bexley: £1,007
  • Havering: £1,083
  • Barking and Dagenham: £1,162
  • Sutton: £1,166
  • Bromley: £1,271
  • Enfield: £1,285
  • Redbridge: £1,293
  • Crozdon: £1,309
  • Waltham Forest: £1,309
  • Hillington: £1,311

A HomeLet felmérései szerint, a londoni bérleti díjak gyorsabb ütemben növekednek, mint az ország legtöbb területén, de nem olyan gyorsan, mint 2014-ben. Ez alatt, a fővároson kívüli bérleti díjak gyorsabban növekedtek tavaly, mint 2014-ben.

Milyen mutatók várhatók vajon idén? A bérleti díjak még mindig nagyon magasak Londonban, és amíg az árak nem csökkennek és/vagy a bérek nem növekednek, az átlagos londoni továbbra is küszködni fog, hacsak meg nem osztja a lakhatás költségeit néhány baráttal vagy egy partnerrel.

A múlt hónapban, a YouGov Poll kimutatta, hogy a londoniak fele már felkészült arra, hogy a fizetésük több, mint 50%-át albérletre költse.

Figyelembe véve, hogy még szükség van valamennyi pénzre élelmiszer vásárlására, számlák fizetésére, utazásra — hogy csak néhányat említsünk —, a londoniaknak nagyon nehéz megtakarítaniuk egy saját lakásra vagy házra.

A GoCompare.com nevű házárakat összehasonlító oldal szintén egy hónappal ezelőtt rámutatott arra, hogy azoknak, akik első alkalommal szeretnének házat venni, min. £140,000 ($213,047) éves jövedelemmel kell rendelkezniük, hogy legalább a létra legalsó fokára kerülhessenek. Ez nagyon valószínűtlennek tűnik a £30,000-os londoni átlagfizetés mellett, nem is beszélve például, a magyarok éves átlagfizetéséről, amely ahogy már fentebb említettük, kb. £12-18,000/év.

Valószínűleg, ezért nevezik a mai londoni fiatalságot „bérlő generációnak”, mivel a bérlők száma növekszik, a tulajdonosok száma pedig csökken, a fizetések pedig csak egyszerűen nem emelkednek annyit, hogy lépést tudjanak tartani az árakkal.     Forrás: http://www.telegraph.co.uk/

[fblike]

Ugrás a HuNglia főoldalára

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után