Akár 100,000 Ryanair utas is jogosult lehet több száz fontra a héten esedékes nagy sztrájk miatt 1

Több mint 100,000 Ryanair utas lehet jogosult több száz fontos kártérítésre, miután a járataikat törölték a sztrájk miatt.

Akár 100,000 Ryanair utas is jogosult lehet több száz fontra a héten esedékes nagy sztrájk miatt 3

A sztrájk ideje alatt durván 600 járatot törölt a Ryanair, mert a légitársaság dolgozói július a most következő héten kétnapos sztrájkba kezdenek. Többek közt három budapesti járat sem közlekedik majd.

A munkabeszüntetés oka az elhúzódó bérvita az írországi központú Ryanairnél. A cégnél előző évben már szakszervezeteket alapítottak, hogy a fizetésekről tárgyaljanak, de ezeket sokáig egyáltalán nem ismerte el a légitársaság vezetése. Végül tavaly télen, nem sokkal karácsony előtt – ami turisztikai szempontból csúcsidőszaknak számít – hirtelen el nem fogadták őket tárgyalópartnernek. A cél az volt, hogy a tárgyalásokkal késleltessék a munkabeszüntetéseket.

Egy rendkívüli beavatkozás keretében a Civil Aviation Authority (CAA) reklamálásra buzdítja az utasokat. Mindezt az EU261-es törvény alapján tehetik meg.

€250 (£223) körüli kompenzációra számíthatnak, akik 1500kmnél rövidebb útra indultak volna, és €400 (£357) ütheti a markát annak, aki hosszabbra.

A személyzeti sztrájk július 25-26 között került kivitelezésre, vagyis két napig fog tartani az előrejelzések szerint, ezáltal 100,000 utast hátráltatva, ráadásul kedden 16 pilóta sztrájkja miatt további 3000 utas volt érintett.

A Ryanair egyből minden vádat tagadott. A légitársaság szerint teljes mértékben megfelelnek a történtek az EU261-es törvénynek, így a rendkívüli események következtében nem jár kompenzáció.

„Az EU261-es törvény értelmében ilyen esetekben az események már nem a légitársaság hatásköre alá esnek, így kompenzációra senki sem jogosult.”

Az Európai Bíróság ugyanakkor ezzel nem értett egyet. Az Air France és a British Airways is nemrégiben hasonló döntést hozott. A CAA állítása ellenben módosít a helyzeten.

Egy szóvivő a következőt mondta az ügyben: „ Amikor járatok kerülnek törlésre sztrájk miatt, a légitársaságnak kompenzációt kell fizetnie, amennyiben minimum két héttel előtte nem értesítette az utasokat.

A Ryanair 8 nappal előbb szólt csak. Ha minden utas sikerre viszi az ügyet, £30m-ba kerülhet a történet a cégnek. Ráadásul a hotelért és ételért is vélhetően fizetniük kell majd, így a szezon közepén hatalmas csapást kell túlélniük.   Értesülj az angliai hírekről azonnal, facebookon való keresgélés nélkül: katt alul a csengő ikonra, majd a csatlakozásra   Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után