A történelme során először lesz melegházasság az angol királyi családban 1

Egy újabb történelmi királyi esküvőt rendeznek a nyáron, a család első azonos nemű házasságát.

A történelme során először lesz melegházasság az angol királyi családban 3

Lord Ivar Mountbatten, II. Erzsébet unokatestvére, már azzal történelmet írt, hogy 2016-ban bejelentette, hogy meleg, elsőként a királyi család történetében. A bejelentés után azt is nyilvánosságra hozta, hogy James Coyle a párja, akivel a nyáron összeházasodnak.

Az esemény különlegességéhez hozzájárul majd az is, hogy különleges szerepe lesz Lord Mountbatten volt feleségének. Penny fogja az oltárhoz kísérni, akivel három közös gyermekük van. „Ez a lányok ötlete volt.” – árulta el. „Nagyon meghatódtam.”

Lord Mountbatten első királyi esküvőjén, amit élete legszebb napjának nevezett, ott volt a királynő legkisebb fia, Edward herceg is, valamint felesége Sophie, akik áldásukat adták a párra.

A Mailnek Lord Mountbatten elmondta, a királyi rokonaim mind tudnak már róla és nagyon izgatottak. „Sajnos nem tudnak jönni az esküvőre, mert hónapokra előre tele van a naptárjuk, de imádják Jamest, ahogy mindenki más is.”

A történelme során először lesz melegházasság az angol királyi családban 4

Egy privát kápolnában, Lord Mountbatten devoni birtokán lesz megrendezve, közeli barátokkal, majd utána csatlakozik 120 vendég. Hagyományos első tánc, galambok és torta nem lesz ugyan, de sajt igen. Lord Mountbatten ezt az egészet a párja kedvéért szeretné végigcsinálni.

„Számomra ami érdekes, hogy nem azért kell megházasodnom, mert már volt ebben részem, gyönyörű gyermekeim vannak, hanem azért, mert ez számára fontos. Jamesnek nem volt olyan stabil élete mint nekem, ezért ezt meg szeretném adni neki.”

A történelme során először lesz melegházasság az angol királyi családban 5

Ugyan a királynő még nem kommentálta a nászt, de már kifejezte támogatását az LGBT iránt. 2017-es  beszédében a parlamentben elmondta: „A kormányom további lépéseket tesz a nemek közti fizetéskülönbség eltörléséért, valamint a rasszok és szexuális irányultság szerinti megkülönböztetések ellen.”

2018 május 19-én Meghan Markle, sussexi hercegnő történelmet írt, hiszen első kevert rasszú nő lett, aki beházasodott a királyi családba.     Értesülj az angliai hírekről azonnal, facebookon való keresgélés nélkül: katt alul a csengő ikonra, majd a csatlakozásra    Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után