A Temzén úszik egy kertes ház Londonban 1

A Temze partján elhaladóknak különleges látványban lehet részük, ugyanis egy teljesen ép, lakható kertes ház úszik a vízen Londonban.

BUCK_Airbnb_House_Thames02

Mindenkiben felmerül, hogy mi lehet az, és mit keres ott. Nos, az Airbnb úszó erődje a rövidtávú szoba és lakásbérlés jogszabályának módosítását ünnepli, ugyanis az új reformoknak hála, Nagy-Britanniában mostantól az emberek rövidtávra is megoszthatják vagy kiadhatják otthonaikat átutazóban lévőknek, évente összesen 90 napra.

Az úszó ház nem csak dísz, hanem teljesen lakható, sőt egy éjszakát ki is fognak sorsolni benne, teljes ellátással. Az építők komolyan vették a dolgukat, ugyanis a 2 hálószoba, a nappali, a dolgozó, a fürdőszoba és az igazi fűvel borított kert mellett még kutyaház és egy almafa is található a kertben. A ház Westminster-től indul, és pár nap alatt szép lassan végighalad a Temzén, elidőzve London belvárosának nevezetességeinél.

A Temzén úszik egy kertes ház Londonban 3

A házban minden este ismert személyek fognak megszállni, azonban május 22-én egy szerencsés nyertes, és 3 vendége kapja meg a lehetőséget, hogy egy emlékezetes estét töltsön el a brit főváros kellős közepén. A nyertes négyes nem csak simán egy éjszakát tölt majd el egy Temzén úszkáló kertes házban, hanem exkluzív wellness élményben lesz részük, a vacsorát pedig maga Robert Ortiz, a Lima nevű Michelin csillagos étterem főszakácsa fogja elkészíteni nekik.

A Temzén úszik egy kertes ház Londonban 4

Ha szeretnél részt venni a sorsoláson, hogy május 22-én te lehess a szerencsés, aki ebben a különleges élményben részesül, jelentkezz itt május 20-án éjfélig.

Új szolgáltatásunk – Olcsóbb fogászati kezelés és Csomagszállítás: https://hungliaonline.com/shop/

Ha máskor is szeretnéd angliai magyaroknak szóló híreinket olvasni, nyomj egy Like-ot:

[efb_likebox fanpage_url=”https://www.facebook.com/hunglia.magyarok” fb_appid=”” box_width=”250″ box_height=”80″ colorscheme=”light” show_faces=”0″ show_header=”0″ show_stream=”0″ show_border=”1″][email-subscribers namefield=”NO” desc=”Hírlevelünkhöz email címed megadásával csatlakozhatsz” group=”Public”]

Csatlakozz facebook csoportunkhoz: https://www.facebook.com/groups/319485078225041/

Forrás: http://londonist.com/2015/05/theres-a-house-floating-on-the-thames.php

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után