A nyílt utcán késelték meg, majd videózták le, ahogy elvérzik egy férfi Angliában, Birminghamben 1

Egy szemtanú elmondása szerint egy megkéselt férfit az utcán hagytak elvérezni Birmingham városában, miközben a szemtanúk videózták, ahogy a földön fekve vonaglik, ahelyett, hogy segíteni próbáltak volna neki.

A nyílt utcán késelték meg, majd videózták le, ahogy elvérzik egy férfi Angliában, Birminghamben 3

A 25 éves, egyelőre meg nem nevezett férfit hétfőn délután támadták meg a nyílt utcán Birmingham Edrington nevű városrészében. Az egyik környékbeli személy, aki látta a támadást a következőket mesélte az incidensről:

„Egy nagyobb verekedésnek tűnt a dolog, de amikor a megkéselt férfi elterült, többen az ott lévők közül csak körülállták, és a telefonjukkal kamerázták. Nyilvánvaló volt, hogy súlyosan megsérült, de senki nem tett semmit, hogy segítsen rajta.”

„Az egyik szomszédom kétségbeesetten próbált a közelébe jutni, hogy segítsen neki, de nem tudta átverekedni magát a tömegen… Botrányosan undorító amit azok az emberek műveltek! Hová lett a tisztesség a mai emberekből?” – tette hozzá a magát megnevezni nem kívánó szemtanú.

A mentők nem sokkal 16 óra után érkeztek meg a tett helyszínére, és azonnal kórházba is szállították a megkéselt áldozatot, de sajnálatos módon az életét nem sikerült megmenteni. A sérülései olyan súlyosak voltak, hogy még aznap délután belehalt a sérüléseibe.

A rendőrség rövid idővel a támadást követően le is tartóztatott egy 18 éves környékbeli srácot, akit gyilkosság elkövetésével gyanúsítanak. Ettől függetlenül a rendőrség továbbra is arra kéri azokat, akik információval vagy felvétellel rendelkeznek az incidensről, hogy vegyék fel a kapcsolatot a hatóságokkal.

A Chudleigh Road és a Reservoir Road találkozásánál a tetthely körüli területet aznap jó pá órára lezárták, amíg a helyszínelés zajlott. Wes Martin nyomozó főfelügyelő, a West Midlands-i rendőrségtől azt mondta, hogy a rendőrök „mindent megtesznek”, hogy támogassák az áldozat családját.  Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után