A legfrissebb hírek szerint egy nőt a nyílt utcán erőszakoltak meg a tegnap (szombat) hajnali órákban Dél-Londonban, amelynek következtében az áldozatot kórházba is kellett szállítani.
Az értesülések szerint a harmincas éveiben járó áldozat azt mondta a rendőröknek, hogy szombaton nem sokkal hajnali 1 óra előtt támadták meg a West Croydon pályaudvar közelében. A támadást követően a helyszínre érkező mentősök a nőt a helyszínen ellátták majd kórházba szállították.
Az incidens a London Road és a Kidderminster Road találkozásánál történt. A helyszínen a rendőrök elfogtak egy 28 éves férfit, akit nemi erőszak elkövetésével gyanúsítanak, de elővigyázatossági okokból őt is kórházba szállították.
A rendőrség a MyLondon szerint délelőtt 10 óráig kordont állított fel a Croydon és Norbury között a helyi főút mentén.
Walter nyomozó, aki a támadás kapcsán indított nyomozást vezeti, azt mondta: „Tudom, hogy a helyi közösség most nagyon aggódni fog, azok után, hogy tudomást szereznek erről a szörnyű esetről.”
„Mindenkit szeretnék megnyugtatni és biztosítani afelől, hogy a történtek után egy alapos vizsgálat folyik a pontos részletek feltárása érdekében. A helyi lakosoknak fokozott rendőri jelenlétre kell számítaniuk a környéken, amíg folytatjuk vizsgálatainkat.” Forrás