Ember embernek farkasa-tartja a mondás. Különösen igaznak vélik ezt a megállapítást azok, akik külföldön magyarként élnek. Valamiért az az általános megítélés, hogy a magyar ember állandóan azt nézi, miért zöldebb a szomszéd fűje, és hogy ugyan miért vitte fel az Isten a dolgát a másik félnek. Abban is sokan hisznek, hogy a magyarok között nincs igazi összetartás, nagy az irigység és a kapzsiság befolyásolja az emberek közötti kapcsolatokat.

Erre cáfol rá egy szívmelengető magyar történet. Angliában járunk, a koronavírus járvány kezdetén. Józsi légúti betegségben szenved van, amúgy taxisofőrként dolgozik és fél, tud-e egyáltalán dolgozni, vagy karanténba kényszerül. Szívesen segít másoknak, nyitott és örömmel beszélget, de a járvány őt is nyugtalanítja. Március 15-én párjával, Anitával közösen útjára indítanak egy történetet, ami azóta is magyarok tucatjainak segít.

– Amikor beindult a járvány, megkezdődtek a korlátozások, lezárások, akkor gondolkodtam el azon, mennyien lehetnek azok, akik a korlátozások miatt segítségre szorulnak. Arra gondoltam, hogy amíg én egészséges vagyok, tudok segíteni másoknak. A párommal nem gondoltuk, hogy ennyire komoly dolog fejlődik ki ebből, pláne ilyen rövid idő alatt.

-Mit csináltatok, hogy hoztátok létre a segítő csoportotokat?

-Első körben ezt úgy gondoltuk, hogy csak Londonon belül hoznánk létre egy önkéntes segítő csoportot, ahol azoknak segítenénk, akik a koronavírus járvány miatt rászorulnak. Ételre, gyógyszerre lenne szükségük, de nem tudnak kimenni bevásárolni. Bejegyzésünket megosztottuk több angliai Facebook csoportban és hirtelen elkezdtek özönleni a kommentek. Később voltak oldalak, ahova csak ezért léptünk be és jelentkeztünk.

-A kezdeti időkben még más néven működtetek, de megváltoztattátok „Nem vagyunk HUNtalanok”-ra. Miért?

– A járvány elején alakultunk, még tavasszal, ezért a csoport neve Koronavírus-Karantén UK lett. Majd, miután időközben elkezdtek lecsillapodni a vírussal kapcsolatos dolgok, megjelentek más problémák: elvesztettem a munkám, munkát keresek, egyedül maradtam a gyerekekkel, bántalmaznak, lakhatási problémáim vannak, nincsen gázom-villanyom, hétköznapi segítségkérések. Ekkor találtuk ki, meghirdettük, megszavaztattuk az új nevünket, amely „Nem vagyunk HUNtalanok” lett.

-Hogy zajlott a kapcsolatfelvétel, a segítség megszervezése?

– Még aznap, március 15-én a párom, Anita létrehozott egy Facebook oldalt a csoportnak. Délután 2-kor kezdtük el csinálni és este 10-kor már én parancsoltam ágyba, hogy neki másnap dolgozni kell menni. Addigra már 900-an jelentkeztek, hogy szívesen segítenének. Hihetetlen érzés volt. Anita később is rengeteg időt töltött a Facebook oldal fejlesztésével, bővítésével. Közben megjelentek a segítségkérő üzenetek is. Azoknál a városoknál, ahonnan a segítségkérés jelentkezett mindig megkerestük a legnépszerűbb Facebook oldalakat, mint például Birminghami magyarok, Leeds-i magyarok stb., oda beléptünk és megosztottuk a segítségkérő bejegyzést. Ez azóta is így működik. A saját Facebook oldalunkon megosztjuk a történetet és a csoport segítséget felajánló tagjai a saját városuk helyi csoportjaikban tovább osztják a bejegyzéseinket. Így gyorsan elterjed a dolog.

Ez ment 3 napon keresztül márciusban, amikor is elértünk nagyjából 3000 emberhez, akik követték a Facebook oldalt. Ekkor jelentkezett egy fiatalember, aki felajánlotta, hogy csinálna nekünk egy weblapot. Elkészült a weboldal, ahol térképen fel tudtuk tüntetni, hol vannak a regisztrált segítőink. Rövid időn belül elértük az 5000 követőt és az 500 regisztrált segítőt.

-Mikben segítik egymásnak az emberek?

-A segítőink vállalják, hogy az adott városban, ahol éltek, elmennek bevásárolni, kiváltják a rászorulónak a gyógyszerét, meleg ételt visznek az illetőnek. Volt, főtt ételt ajánlott fel, volt, aki a tárolásban tudott segíteni, más az elszállításban. Ezek a regisztrációk felkerültek egy térképre a weboldalra. Ha beérkezett egy felajánlás, egy segítség, akkor a térképen nyomon tudtuk követni ezeket és össze tudtok hozni a segítségkérőt a segítővel. Sajnos ma már ez az oldal nem működik, de a Facebook oldalunk továbbra is rengeteg segítségkérőt összehoz a megfelelő emberrel. A többség jellemzően amúgy is a Facebook oldalunkat használja.

Egyébként pillanatok alatt egész Nagy-Britanniából emberek százai jelentkeztek, tehát Anglia, Wales, Skócia, Észak-Írország területéről. Sőt, még Írországból is jelentkeztek volna! Magához az ötlethez egyébként Európa számos országából gratuláltak magyarok, Németországból, Franciaországból írtak, hogy mennyire örülnek ennek a kezdeményezésnek.

Egy idő után, amikor elkezdtek megszaporodni a segítségkérések, el kellett döntenünk, hogy derítjük ki, hogy igazából ki szorul tényleges segítségre. Ekkor döntöttük el, hogy mindenkivel felvesszük a kapcsolatot, aki megkeres bennünket, felhívjuk őket, beszélgetünk velük. A telefonhívás alatt az emberek megnyíltak, elmesélték, mi történt velük, miért szorulnak segítségre.  A mai napig ez a munkafolyamat van érvényben. Volt persze a múltban pár eset, amikor nem voltunk teljesen meggyőződve, hogy az adott személy igazán nagy bajban van, de az elmúlt 8 hónapot nézve, talán elmondhatom, hogy szerintem 99%-ban sikerül kiszűrnünk és segítenünk a bajba jutottakon.

-Nem lehet egyszerű ennyi mindent menedzselni.

– Nem az. Írtunk egy szabályzatot, amelyben megkértük a segítőket és a segítségkérőket, hogy ha lezajlott a találkozás és segítségnyújtás, akkor minden alkalommal adjanak visszajelzést. Hogy tényleg, igen, igaz, rászorultak a segítségre és ide elkelne még más támogatás is. Vagy igen, megkaptunk mindent, amit ígértek, jöttek és segítettek, ilyesmi. Ezt nagyon fontosnak tartottuk, egyrészt a személyes kontaktus miatt, másrészről az is számított nekünk, hogy semmilyen kritika ne legyen megfogalmazva a segítségkérővel szemben. Ezt mindig mindenki nagyon komolyan vette és visszajelzett.

Más csoportokkal, Facebook oldalakkal karöltve is segítettünk magyarokon. Köszönettel tartozunk a nagykövetségnek is, mert fent vagyunk a honlapjukon, lehetőséget adtak a megjelenésre. Felismerték, hogy vannak esetek, amikor a mi segítségünkre van szükség. Egy idő után aztán az élelmiszerfelajánlás, bevásárlás, gyógyszerkiváltás mellett szépen lassan csak kibővült a sor hétköznapi problémákkal is, elvesztettem a munkahelyem, munkát keresek, Universal Creditet kellene igényelnem. Találtunk egy partneroldalt, akik kisebb anyagi hozzájárulásért cserében segítették ezeket az ügyeket. Mi mindig mindent teljesen ingyen csinálunk, ők egy jelképes összeget kértek. Nagyon korrekten dolgoztak, ha kellett, rengeteg időt rászántak egy-egy bajbajutott magyar ügyének felkarolására.

Rááldoztuk erre a történetre a teljes szabadidőnket. Anita, a volt partnerem keyworker-ként dolgozott. Mindennap reggel 7-kor elment dolgozni, én fél 8-kor nekiültem, elkezdtem ezen dolgozni, intéztem az ügyeket és este 6 órakor, amikor ő hazaért, én még mindig ezt csináltam. Akkor ő mellém ült a saját gépével és folytattuk tovább a munkát. Egy jó darabig rengeteg időnket emésztette fel. Pénzt soha nem gyűjtöttünk és nem is fogunk, nem szerettünk volna ezzel foglalkozni. Ha a segítségkérés érkezett, megírtuk a posztot, kitettük a főoldalra, megosztottuk annak a városnak a csoportjában is, ahol az illető élt.

A beérkező segítségeknél megadtuk a segítségkérő telefonszámát és keresztnevét és ők pedig megbeszélték egymás között, hogy tudnak segíteni. Abban az esetben, ha valaki pénzt szeretett volna felajánlani, akkor megtehette, bankszámlaszámot cseréltek és lerendezték egymás között. Van egyébként olyan segítségnyújtónk, aki az elmúlt 8 hónapban, szinte minden esetben, amikor nem a közelében élt az illető, pénzt utalt. Volt már olyan, hogy már én szóltam neki, hogy talán ezt most ne tegye. A harmadik segítségnyújtó között ő biztosan ott volt.

-Később pedig becsatlakozott hozzátok egy harmadik fél, Ivett.

-Igen, Ivett időközben jelentkezett segítőnek és mivel igen jól értett a Universal Credit ügyintézéshez is, egyre több ilyen ügyet ő intézett. Sajnos, egy idő után Anitával, a volt párommal megváltozott a kapcsolatunk és szakítottunk, azonban az oldal létrehozása, működtetése és sikere az ő nagy érdeme is.

Ivett közben átveszi a szót és hozzáteszi, hogy az elmúlt hónapok alatt, nagyon sok segítségkérőből vált segítségadó.

(Ivett)- Nagyon pozitív volt azt látni, hogy akin 3 hónapja segítettünk, az egyszer csak jelentkezik segítőnek. Ez nagyon jó érzés. Nagyon sok visszajelzés jön, amikor azok, akik korábban segítséget kaptak, elmondják, hogy mennyire hálásak nekünk.

(Józsi)- Én ilyenkor mindig elmondom, hogy ne nekem, nekünk legyenek hálásak. Hanem azoknak, mindenkinek, aki ebben részt vesz. Nagyon felemelő, hogy hála istennek azok közé tartozunk, akik tudnak segíteni és nem segítségre szorulnak. Tehát tudnak, akarnak segíteni és tesznek érte, hogy segítsenek másokon. Jó érzést ezt csinálni, azt látni, hogy ez az embereket boldoggá teszi.

-Vannak utólagos visszajelzések?

(Józsi)- Köszönő posztok szoktak születni segítségkérőktől. Megkérnek, hogy tegyem ki a posztjukat, üzenetüket, hadd lássák mások. Ezt mindig megtettük, kezdetben hetente, kéthetente a volt párom, Anita gyűjtötte össze ezeket a köszönetnyilvánításokat. Többet is kiválogatott, csinált belőle egy kis csokrot. Így mindenki látta, hogy a segítség mindig odaér ahhoz, ahova szükséges.

-Ivett, mesélj egy kicsit bővebben magadról, hogy csatlakoztál be a történetbe?

(Ivett)-Valamelyik Facebook csoportban láttam meg az oldal megosztását, ekkor jelentkeztem segítőnek. Universal Credit, Foodbank, Emergency Accomodation ügyekben más Facebook oldalakon amúgy is szoktam segíteni, ha valaki rászorul. Május óta közösen dolgozunk. Nagyon szimpatikus volt, hogy teljesen ingyenes segítséget ajánlunk fel embereknek. Tudni kell, hogy a csoportunk átmeneti segítséget nyújt a rászorulóknak, amíg el nem intéződnek a hivatalos ügyek, segélyigénylések, ezek ugyanis mind időbe telnek és addig is ki kell húzni valahogy. Én annak idején egyedül maradtam a kisfiammal. Mindent egymagam kellett végig járnom és tudom, hogy ez nem egyszerű. Nekem ez a legérzékenyebb pontom.

(Józsi)- Ma már 60%-ban Ivett viszi a dolgok nagy részét, és főleg a babás, családos ügyek tartoznak hozzá. Nagyon jól kiegészítjük egymást, Ivett hozza a női oldalt én pedig a racionális, gyakorlatiasabb részt teszem hozzá. Egyébként sosem azt nézzük, hogy került valaki nehéz helyzetbe, hanem azt, hogy szükség van-e segítségre vagy nincs. Bármelyikünk bármikor kerülhet bajba és úgy gondolom, hogy senkit sem kellene elítélni emiatt.

-Mi váltja ki bennetek a vágyat arra, hogy segítsetek?

(Ivett)-Nekem onnan indult, amikor én nehéz helyzetbe kerültem és onnan teljesen egyedül kellett kimásznom. Ezért kezdtem el másokon segíteni. Még úgy is nehéz volt eligazodnom az ügyek intézésében, hogy eléggé talpraesettnek tartom magamat és az angolommal sincs gond. Egy olyan valakinek, aki azt sem tudja, merre induljon, vagy csak kicsit beszél angolul, ez még fokozottabban nehéz. Láttam sok olyan példát, amikor hasonló szituáción mentek át, mint én, és nem tudták, hogy merre kell elinduljanak. Egyébként Józsival tényleg nagyon hasonlóan látunk dolgokat, sokszor anélkül, hogy azt külön megbeszélnénk.

(Józsi)-Nálam ez velem született dolog lesz.  Az életben sokat megtapasztaltam, megéltem, sokszor kerültem nehéz helyzetbe, amikor szükség volt segítségre. Valamilyen módon mindig kaptam segítséget, családtól, barátoktól, munkatársaktól, ismerősöktől vagy idegenektől, akik nem is ismertek. Ez csak úgy jött nekem, a semmiből érkezett. A volt párom, Anita, hasonlóan gondolkodott és érzett. Az alapgondolat az enyém volt, a Facebook oldal elindítása az ő érdeme, a hangnem, a stílus, az érzelmi töltet pedig teljes mértékben az övé. Ezért vitathatatlan. A csillagok együttállása indította be ezt a történetet, ez sorsszerű volt, meg kellett történnie.

-Van olyan történet, ami különösen közel áll a szívetekhez?

(Ivett)-Minden ügyben van egy kis tanulság, tapasztalat. Jó más emberek életéről, élményeiről hallani. Közelebb kerülünk azokhoz, akiknek segítettünk.

(Józsi)-Nehéz eldönteni a sok ügy közül, hogy melyik a szívmelengetőbb. Amelyiket én intéztem, azok mind közel kerültek hozzám. Mindig találsz valami olyan dolgot, ami miatt kedves. Nagyon közel állnak a szívemhez a Leeds-i magyarok. Ha segítségre volt szükségünk, jelentkeztek, ha nekünk kellett valami, azonnal ugrottak, közzétették az oldalukon. Nagyon összetartóak, nagyon büszke vagyok rájuk. Amit még kiemelnék, az egy eset, amikor nem magyar emberen segítettünk, hanem egy angol családon. Még nagyon az elején történt a dolgoknak.

Egy magyar hölgy jelentkezett nálunk, félve, hogy mit szólunk ahhoz a felvetéshez, hogy egy angol családon kellene segíteni. Bajban volt a család, 4 gyermek, nem volt élelmiszer, tisztítószer, pelenka. Volt itt egy kis dilemma, hogy mit fog szólni a közösség. Mégis úgy döntöttek, hogy megpróbáljuk, megírtuk a posztot, nem titkolva, hogy egy angol családról van szó. Egyetlenegy negatív hozzászólás nem volt. Ugrottak a magyarok és segítettek.

Ez azért volt fontos nekem, mert otthon, a saját hazámban az emberek valamilyen módon mindig megkülönböztetik egymást, politikai hovatartozás, nemi hovatartozás, bőrszín, nemzetiség miatt, meg minden miatt…nekem ez egy fantasztikus érzés volt, hogy az itt élő magyarok nem foglalkoznak azzal, hogy ki hova tartozik, milyen nemzetiségű, hanem segítenek bárkin, aki rászorul. Erre nagyon büszke vagyok. Nem magyar családon segítettek magyarok. A magyar nép megítélése még mindig elég negatív. Otthon is és sajnos még itt is. Ez a történet, s a csoportunk sikeres összefogása és hosszú távú működése egy nagyon pozitív ellenpéldája ennek a téves nézetnek.      bszemese