A hivatalos brit adatok a Nagy-Britanniában élő EU állampolgárokról a kilépés megszavazása óta 1

Jelenleg körülbelül 3,7 millió olyan ember él az Egyesült Királyságban, aki eredetileg az EU valamely más országából származik, ami a valaha volt legmagasabb szám. Ez körülbelül a teljes lakosság 6%-át jelenti. 

A hivatalos brit adatok a Nagy-Britanniában élő EU állampolgárokról a kilépés megszavazása óta 3

A felmérés a 2016. június – 2017. június közötti időszakot vizsgálja, vagyis a Brexit népszavazás utáni évet. A népszavazás előtti azonos időszakban 3,4 millió uniós bevándorló volt, ami azt jelenti, hogy a Brexit megszavazása óta 6%-kal, majdnem 300 000 emberrel nőtt ez a szám.

Ezt a tényt persze árnyalja az, hogy 2015 és 2016 között viszont 13 százalékkal nőtt az UK területén élő európaiak száma, így igazából lassuló növekedésről beszélhetünk. Igaz, ebbe beleesik maga a népszavazás és az utána lévő néhány hét is, így teljesen még mindig nem tudunk trendeket felrajzolni a bevándorlási kedv változásában a Brexit óta.

A hivatalos brit adatok a Nagy-Britanniában élő EU állampolgárokról a kilépés megszavazása óta 4

Csökkenő nettó bevándorlás

Nézzük meg tehát a nettó migrációt is az EU-s országokból! A népszavazást megelőző évben ez körülbelül 189 ezer ember volt, vagyis ennyivel többen jöttek az országba, mint amennyien elhagyták. 2016-2017 júniusa között már csak 107 ezer ember volt ez a szám. Ha pedig azt nézzük mennyien mentek el, akkor kiderül, hogy míg a Brexit népszavazás előtt egy év alatt 95 ezer, addig utána már 123 ezer fő hagyta el az Egyesült Királyságot. Tehát a bevándorlás üteme lassul, azonban még összességében mindig többen érkeznek az országba, mint amennyien elmennek.

A hivatalos brit adatok a Nagy-Britanniában élő EU állampolgárokról a kilépés megszavazása óta 5

A legnagyobb változás az ún. „A8” országoknál érezhető – vagyis az olyan, főleg közép-európai országoknál, amelyek zömében 2004-ben csatlakoztak az EU-hoz. A statisztikai adatok azt mutatják, hogy főleg az ilyen nemzetiségű dolgozók bevándorlásának üteme kezdett el lassulni, de egyébként ez nem csak a népszavazás után kezdődött el. 2016-ban feleannyian álltak munkába itt, mint 2015-ben.

Európai munkakedv

Ha azt nézzük, hogy a szigetországban élő uniós bevándorlók közül mennyien dolgoznak, ez a szám 2,4 millió fő. Ez is rekordnak számít, bár összességében a növekedési ütem itt is lassabb volt, mint a megelőző években. Viszont a 16-64 év közötti itt élő uniós polgároknak nőtt a „munkakedve” a Brexit népszavazás óta. Összességében a fent említett korcsoportnak a 82%-a dolgozik, a munkába állás növekedési üteme pedig közel azonos a britek növekedési ütemével.

A hivatalos brit adatok a Nagy-Britanniában élő EU állampolgárokról a kilépés megszavazása óta 6

Hogy ez miért van, arra több teória is létezik, de az a legvalószínűbb, hogy a Brexit óta kevesebb olyan bevándorló jön, akinek már nincs alapból is munkája. Ezt támasztják alá a bevándorlási adatok is – 52% azt mondja, hogy azért jön ide, mert már biztos állást kapott. Ez pedig messze a legmagasabb arány az utóbbi éveket nézve. Azoknak az aránya pedig, akik úgy jönnek a szigetországba, hogy még csak akkor akarnak elkezdeni munkát keresni, 31%-ról 16%-ra esett.

A legtöbben a lengyelek vannak

A hivatalos brit adatok a Nagy-Britanniában élő EU állampolgárokról a kilépés megszavazása óta 7

A becslések szerint a 3,7 millió itt élő európaiból körülbelül 1 millió lengyel állampolgárságú, ezzel ők a legnagyobb nemzetiség. Őket követik a románok 358 ezer fővel, és az írek 348 ezer fővel. A brit statisztikai hivatal a Nagy-Britanniában élő magyarság számát 80-100 ezer főre teszi. Ezek az adatok persze lehet, hogy nem teljesen pontosak, hiszen a háztartások számát mérik fel, de afelől nincs kétség, hogy ez a három nemzetiség van jelen a legnagyobb arányban.  Értesülj az angliai hírekről azonnal, facebookon való keresgélés nélkül: katt alul a csengő ikonra, majd a csatlakozásra! Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után